örök startmezők

nézd: felettünk minden.
megmutatkoznak az ősi rendszerek
távol mindentől.
az idő fogalma értelmét veszti
nincsenek nevek
sem tömegközlekedés
csak régi-régi tankönyvtelen iskolák
odafönt
vagy odalent
nem számít az irány
mert nem mérhető korok és terek
néznek vissza ránk
és mi, köpenyes fejvakargató egerek
cincogunk csak: a messzi csillagok
ha itt is látszanak
valójában mekkorák?

vágyunk egy intelligens, idegen társra
(a kutyád is űrkutyákkal beszél, mikor felébredsz az ugatásra).

ne lázadj a nincs-ért
mert ami van
az sem a tiéd
albérlők vagyunk csupán
alkotás legyen a közös költség
az életed után

csak te vagy magadnak egy érezhető valaki
kár a többivel gazdálkodj okosant játszani
itt ugyanaz a cél- és a startmező
nyerhetsz-e ha minden utolsó dobásod a legelső?
mert minden körben, melyből fals játékod miatt maradsz ki,
újabb szemként gyarapodnak
jelened vaslánc-hibái

s boldog vagy: ha utolsónak érsz is célba,
hiteddel (s ez a garancia)
életbiztosítást kötsz
a reinkarnációra

-legközelebb majd jobban sikerülsz;
a recept ugyanaz
mégis új fogásnak hiszed magad az istenek asztalán
utánad pedig egy üres tányér marad
talán

"az nem lehet, hogy ennyi volt az élet!
add a kockát
ennél többet érek."

tégy úgy. lelked nem,
de életed mindig újjá teremtődik.
dobj hatost a csillagokkal,
s többet
nem jutsz el a startmezőig.