régi álom

nirvana koncerten voltam

de úgyhogy kurt cobain fiatal volt

és mindenki tudta hogy meghalt, de most egy koncert erejéig él

és fogalmam sincs miért de én a barátja voltam

és fent voltam a színpadon

és így henyéltünk a földön

ölében gitár

és így játszogatott rajta

és tök jó volt

de függönnyel voltunk elválasztva

a közönségtől

és volt egy ilyen párbeszéd hogy egyszerre mondtuk ugyanazt

-neked nem olyan

mintha

nem lenne itt senki?

és erre rávigyorogtam, hogy hagyd abba (mmint a gitározást)

és visszavigyorgott és abbahagyta

és elkezdett morajlani nagyon lassan kint valami

és aztán kajak nem volt ott senki

és aztán hazajött velem békásra

és velem aludt a fotelágyon

és mondtam neki hogy van egy furcsa kérdésem de félek hogy nem fogom tudni megkérdezni, amíg itt van.

mert lehet hogy nem szeretne rá válaszolni

és ezért nem akarom feltenni, de nagyon jó lenne erről beszélni

ÉS VÉGÜL KAJAK BAZDMEG NEM KÉRDEZTEM MEEEEEG

és elaludtunk

és felkeltem és felébredtem már a valóságban

és azt akartam kérdezni, hogy mikor visszatér tudja-e hogy halott, vagy azt hiszi, hogy él

és megsimogatta az arcom

kétjármű

imádok reggel utazni. annyit lehet okulni a népektől a békávén mint sehol máshol. minden ember még emberibb mint amúgy. mama is ül az ajtó melletti viájpi csöves ülésen, szállok fel, VÉLETLENÜL (bár nem hiszek a véletlenekben, szóval a reggeli koordinálatlan mozdulataimnak köszönhetően) kurvára hozzá értem egy tizedmásodpercre a táskájához (amúgy pont úgy is nézek ki az egyes villamoson hogy oké a flóriánon szállok fel de az fix bazmeg hogy a hős utcáig megyek!) és riadtan kettessel még jobban átölelte a minden értéket és blokkot és bevásárlólistát és receptet őrző műbőrrel befoglalt néniszagú teret: A RETIKÜLT. hogy vagy, hámmmostépp elég retikül

sajnos nem tudtam tovább sziporkázni, jött a gyhó öreg árpád híd, dzsaneró lefele a lépcsőn és akkor egyszerre fojtja vissza mindenki a lélegzetét mer jön a metró! NA GYERÜNK RÁSSOLJUNK de én nem tudok rássolni mert egy faszi épp előttem toporog és morfondírozik hogy rássoljon-e, és mindenki úgy rántja ki a bérletét, mintha az efbiájtól jött volna (természetesen én is), egy célért küzdünk, még egy utolsó nagy ráss át a vigyorgó kalleren, aki tudja, hogy két perc múlva ugyanez lesz, és a nyugodtan várakozók azok mindig azok, akik az előzőt lekésték.