túl gyors volt a villamos
nem tudtam
mit kezdjek magammal
így az Árpád hídon mentem át
régi szerelmeket sodort a Duna
de megvédett a korlát
szigorúan
fehér rácsaival húzódott közénk
hogy lássam
de ne érezzem a múlt ént
megborzongtam
táncra hívott egy pókháló
-valakinek otthon az
ami nekem taszító
mégis
úgy gabalyodtam bele ebbe a 28 évbe
mintha rajtam kívül
nem létezne semmi sem
életkórban szenvedek
jobb dolgom most úgy sincs
ha kicsit megégek
a sebemre kis sót hints
-így tartja nagyanyám
és néha már hányok, ha
túl sok a tapasztalat
mikor megszédülök egy-egy örvénytől
a híd alatt
holott körüllengenek a hálók
a rácsok felett pedig
lobognak még zászlók
talán csak ritkán sétálok itt át
a robogó villamostól megremeg
a korlát
igeidőkkel ugróiskolázom
csak keserű a kréta
és a kavicsot is
mellédobom néha
a szerelmek továbbúsznak
mire átérek a hídon
ha hiányzik, majd erre járok
de vissza úgyse hívom
kifulladok
üres lett a víz is alattam
- egy-két sóhajt beleejtek -
azt hittem csoszogok
pedig idáig szaladtam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése