az igények
csak úgy repkednek a fejünk felett
néha tervek
néha vágyak
amiket, ha
ketten lesznek,
már elvárnak
fülünkbe zümmögnek
belénk csípnek
nem hagynak aludni
szinte jó lenne nem tudni
mire vágytunk oly nagyon
mégsem tűnnek el
csak végtelenre nyúlnak a
körülmények eseményhorizontján
hogy sokáig ott viszkessen még
míg végre már fáj
-az legalább elmúlik egyszer
igaz, ha lecsapjuk őket,
az a biztos módszer
-inverz albummá válik
vérünk a falakon
bár nem élnek már
de a hiányát még vakarom
(talán te is)
halva született emlékeink
dátum nélkül kenődnek szét
hogy egyszer lemeszeljük majd
meg nem történéseink
alvadt barna színét
és titokká lesz, hogy
ne felejtsük el,
mi volt az,
amit nem akartunk eléggé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése