széttaposott rágógumik
borítják arcomat
szerencsétlennek sosem jut
jobb hely szutykos padlóknál
s nem zavarja a
húgy áztatta járda sem-
megszokta már
ott él, ahol én csak cipőben járok
türelmesen vár, ha buszra várok
és jön velem
pedig én olyan lassan változom
ő nem
neki elég egy mozdulat
egy felhő
vagy egy utcalámpa
alkalmazkodik:
nincs választása
bele sem kellett törődjön
mindegy neki
mikor mi jön
mert az én
tudattalan, búsuló
kivetülésem csupán
jelenleg épp a Bem mozi
szürke, mocskos
linóleumán
