úgy érzem, már csak
alig- alig ismerlek
mégis, ahogy egyre jobban
ismerem meg magam
téged is
egyre inkább értelek
a munka
a rengeteg munka- miért
nem élveztük gyümölcsét?
tán te sem élvezted
tán csak a rejtekét
a baromfi udvar
a veteményes
a gyümölcsös
a kukoricás, a szőlő
ma már kietlen, üres, gazos és néma-
mint valami
történelem utáni idő
a rengeteg munka
s annak rejteke is
elhamvadt veled
urnája
a bennem sajgó emlékezet
hiszen ha beteg a paraszt, úgy
a lelke, a föld is épp oly beteg
lassan harminckét éves leszek
lassan többet éltem nélküled
mint veled
azt kívánom néha
bárcsak ne lettem volna
már gyerek
talán érthettem volna azt
amit csak most érthetek meg
az iskolából siettem haza
csokoládé olvadt a számban
felnéztem a tiszta kék égre
s nagy boldogságomban
úgy éreztem ma még
meghalni is jó volna
anyám is hazaért
nem sokkal utána
szegény sós könnyeitől
az a kedd
örökre megkeseredett
mégis
gyönyörű őszi délután volt
a mocskos járdán
sárgállottak a levelek
mint a gyászbokréták
megszürkült szalagjain
az aranyszínű közhelyek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése