Nyár volt

emléknovella.

-Tetszem neked, igaz?

-Igen.

Ettől fogva már biztosan szerettem. Utálná ezt olvasni. Nem érdekel. Holnap el fog utazni. Megint tudtam, hogy egy időben leszünk a Deákon, és hogy nem lesz jó. Egy lánnyal volt. Azt hiszem, nem vett észre, de nem is baj. Boldognak látszott, mosolygott. Rám egészen másképp nézett. Mint felnőtt a gyerekre. Nem így.

Teljesen gyereknek éreztem magam a közelében. Úgy értem, gyerekesnek.

Csak csúszom le erről a kurva padkáról, amin ülök. Ez teljesen jellemzi a lelki állapotomat.

Ezt a kurva életet. Egészen elképesztő. Jézus. Itt remegek a Batthyányn. Minek jöttem fel. Ja, rágyújtani. Nekem már úgyis mindegy alapon elszívtam az utolsó cigimet. Arra gondoltam, hogy fulladjak meg. Égette a számat. Nem tudom, hogyan. Nagyon gyorsan elszívtam. Pont annyira esett jól, mint ez az egész. Muszáj volt, mert tudtam, hogy lesz és szar volt.

Lekéstem a hévet.

Tudtam, hogy látom ma. Igaz, csak egy másodpercre, de úgy lett, ahogy gondoltam. Nem zavar, hogy boldog volt, de nem is örültem neki. Nem érdekelt ez most. Nem is fontos.

Eleve bele sem kellett volna kezdeni.

Ahogy ott állt a palacsintázónál, már végem volt.

Ahogy néha rám nézett a közönyös, de valahol mosolygós barna szemével, már végem volt. Már nem is vagyok benne biztos, hogy tényleg barna a szeme. De azt hiszem, igen.

Ahogy ott ültünk és boroztunk, a Duna meg nyaldosta alattunk a lépcsőket, végem volt. Direkt úgy ültem, hogy a térdem épp egy kicsit hozzáérjen a lábához. Tudni akartam, hogy milyen érzés. Lopva. Érintést lopni. Harisnyában. Ez a gyávaság olyan jellemző rám.

Aztán át a hídon. Ott, a Jászai, a Parlament és a Duna ölelésében meg akart csókolni. Elugrottam. Gyáva, gyáva, gyáva.

-Azóta meg akartalak csókolni, hogy direkt úgy ültél, hogy összeérjen a lábunk.

Odahajoltam. -Így már nem- mondta.

Milyen szánalmas. Én sem akartam volna.

Elindultunk hozzá. Az éjszakai buszon eldőlt a boros üvegem. Ott maradt.

Dugtunk. Rövid volt és őszinte. És jó. Azt hittem az ilyen nem lehet jó, de jó volt. Adott egy boxert és egy pólót. Simogatásra aludtam el és ébredtem fel. Nem is biztos, hogy aludtam.

Reggel olyan nyugodt voltam, hogy nem gondoltam, hogy van ilyen. Nem is akartam hazamenni. Nem is kellett volna.

-Mar most kivanlak.- írta este.

-Csütörtökön ráérsz?

Ezt már én erőszakoltam ki. Az is jó volt. De ő hűvösebben viselkedett. Tulajdonképpen ridegen. Kicsit bántóan is, de nem vettem fel az ilyesmit. Minek.

Aztán átmentünk hozzá.

-Nem foglak megdugni- mondta és lefeküdtünk aludni. Hajnalban kapott egy sms-t egy lánytól. Ideges lett.

Megdugott.

A reggel megint olyan nyugodt volt, mint először. Beszélgettünk. Szép volt, megint szemtelen és barna szemű. Tényleg nem vagyok benne biztos.

Aztán műcsarnokozni hívott. Zárva volt, ezért művészmozi lett belőle. Megrázott a film. Én mondtam, hogy nézzük azt. Egyikünknek sem tetszett. Nem hívott át. Nem csodáltam. Én sem akartam átmenni.

"Jó nő vagy, tetszik, amit mondasz, de nem tudok mit kezdeni veled, amíg nem szereted magad. nem tudom, hogy oldhatnád ezt meg. "

Ezt írta. Ismert. Túl jól. Túlságosan értett. Nem volt sem kedve, sem ideje kivárni, hogy kész legyek. nem áltatott. De adott.

"Érezd jól magad a következő félévben. A könyvem ráér decemberben, hacsak nincs éppen nálad."

Nem válaszolt. Ő ott volt. A könyv nem.

2011. 10. 04.