nos, hát rendben van, akkor nem alszom. akkor valóban, inkább álmodjunk. menekülésről önmagam elől. késésekről. kóválygásokról és ténfergésekről. elszakadt gitárhúrokról.

az a furcsa, hogy ezek nem olyan rémálmok, amik régen voltak. mert akkor igazán ijesztő, taszító, undorító, nyomasztó dolgokat és történeteket láttam.

most attól rémesek, ahogy érzem magam közben.

sosem éreztem még ezt a fokú reménytelenséget. igaz, most ez jellemző rám az életben is, nem csak az álomban. szóval ugyanúgy érzem magam. csak ilyenkor mintha megvalósulnának olyan érzelmek, amik nappal nem tudnak.

a mai álom képisége nyomasztó volt, de nem annyira, mint mikor láttam apámat amint kitörik a nyaka és előre repül az állkapcsa, meg ilyesmi. ez most olyan volt, hogy mehetnékem volt. pont, mint elalvás előtt. nagyon akartam menni valahova, de molyóval beszéltük, hogy végre lehetek magammal kicsit, örüljek neki.

így csak akkor indultam el, mikor elaludtam. felszálltam a hévre, a megálló kissé más volt, mint igazából. az éjszaka sűrű volt, nagyon sűrű és nagyon fekete, szippantott magába, suhant és ragadt egyszerre. a héven nem volt világítás, teljes sötétség volt mindenhol. utána csillaghegyen bolyongtam céltalanul. végre rájöttem, hogy ez így nagyon nem jó, nagyon el kezdett nyomasztani az egész, és visszamentem a hévmegállóba. határozottan futottam a helyes irányba, és mikor azt hittem, odaértem, nem volt ott. mert kicsit arrébb és feljebb volt, de nem volt hozzá lépcső, és kapaszkodtam fel egy falon és a hév elsuhant. én meg visszaestem a falról és magamba roskadtam.

tudod azt éreztem, hogy az egész életem szimbóluma ez az álom. így maradok le. így válok céltalanná. de nem így fog történni. martonkingamókuscuncihülyegyerekkisfasznagypofával nem hagyhatja magát.

sziklákkal kipontozott részegeskedéskor

asse tudom
hányadika
asse hogy a  fröccs ma ki-
hányatik-e
de ki kelll- DE 3 L-lel
bazdmeg
mi ez itt
rám omlanak a saját hányadékságaim
swartz klinikák ma éjjel
vécé falra rótt feliratok kóvályognak a fejemben
jejeje

"még mindig szeretlek te fasz."
meg mindenféle fali vaginák
és egyéb értékek a graffiti nők szájában
A VALÓSÁGOT ALKOHOLOS FILCCEL ÍRTÁK A RÉSZEG ISTENEK
        -mert úgy hányás közben
jobban látszik

szeretném tudni, hogy pontosan hány szál cigaretta kell egy tüdőrákhoz
és hány fröccs a májzsugorhoz?

Papó, válaszolj
ugye szólsz majd
hány elvágott ujjal megírt vers kell ahhoz,
hogy velem legyél végre
és hány halál?

akkor hiányzol nagyon, ha a te állapotodban vagyok
meg is mondtad, hogy a hülyeségem égbekiáltó
hogy utálnál most
félminimálbéres léhűtő lettem
nem is képvisellek jól
de mért nem

veled mért történt mindez?
honnan tudjam, hogy rosszul csinálom?
neked sem mondta senki
akkor hagyjunk engem is itt
rohadni
itt, ahol áloméletek vannak csupán
hogy lesz ez ezek után?

ki lopta el az értelmet, Papó
és miért lopják el

önkéntes agymosót keresek
nem
csak olyat, aki bepiszkítja
láz(-adás-)omat csillapítja
vagy előhozza
meg kell őrülni, Papó
és  sajnálom, ha látod
de látjuk még talán közösen
ugyanazt
az álmot

ezt ajánlom minden művésznek

pusztulatok

ha fáradok
egyre rövidülnek a kiterjedt kocsmaidők
-mégis belepnek mindent
a terek pedig
iszonyú sokáig tartanak
-a borok nem
és fekete plafon-madarak repkednek felettünk
ritmusra szédülök
mert
nincs többé helyes
és nincsen többé út
az élet egy puszta de rá
az ösvényt
visszafelé húzta:
a múlt
csak arra akarok menni
de az agyamból előtekeredik az
elme-stop(p)tábla
belehányok egy képzelt ágytálba
mert ami nem létezik
nem érdekel
az sem amit láttam
csak haldokoljunk együtt
ketten
vagy hárman
vagy külön- úgy is jó
legyen már csak a puszta-lét
nem kell amit senki sem kért
és zuhanok befelé
nincs több határ
mert nincs, amit körbevegyen
ringok az ok-okozati szétesés függőágyában
és szálka vagyok az életem lábában
aki eddig ismert
mind csak leszidna:
nincs belőled elég, kedves
martonkinga
hiszen csak a lyuk van már
a folt alatt
mert darabokra téptem a zsákomat
ami kihullott, az
ott lesz örökre
nem hasonlít másra, csak
funkciótlan gabonakörökre
dobáljuk szét azt
ami megmaradt
és igazán élvezem végre
ahogy a semmi
simogat.

karikák

ne nézz a napba.

de belenézek, és

színes karikák fütyülnek

és táncolnak velem

és megint a könyökömig folyik a dinnyelé

és a sötétben mindenfélék repkednek felém

például virágok

és havat eszem a kerítésről

és tücskök és pókok kergetnek

és a gyerekkorom

csak egy ragtapasz volt a térdemen.

mi bajod van?

semmi és

kocsma-angyalokkal éneklek

és füstkarika a glóriám

és éjszaka mindenfélék ragadnak rám

például táguló terek

és csak megyek és megyek

és a felnőttkorom

rászárad a bokámra

és az élet belesodor

az istenek cigarettájába

és azt hiszem

csak egy hamutál az emlékkönyvem.