ha fáradok
egyre rövidülnek a kiterjedt kocsmaidők
-mégis belepnek mindent
a terek pedig
iszonyú sokáig tartanak
-a borok nem
és fekete plafon-madarak repkednek felettünk
ritmusra szédülök
mert
nincs többé helyes
és nincsen többé út
az élet egy puszta de rá
az ösvényt
visszafelé húzta:
a múlt
csak arra akarok menni
de az agyamból előtekeredik az
elme-stop(p)tábla
belehányok egy képzelt ágytálba
mert ami nem létezik
nem érdekel
az sem amit láttam
csak haldokoljunk együtt
ketten
vagy hárman
vagy külön- úgy is jó
legyen már csak a puszta-lét
nem kell amit senki sem kért
és zuhanok befelé
nincs több határ
mert nincs, amit körbevegyen
ringok az ok-okozati szétesés függőágyában
és szálka vagyok az életem lábában
aki eddig ismert
mind csak leszidna:
nincs belőled elég, kedves
martonkinga
hiszen csak a lyuk van már
a folt alatt
mert darabokra téptem a zsákomat
ami kihullott, az
ott lesz örökre
nem hasonlít másra, csak
funkciótlan gabonakörökre
dobáljuk szét azt
ami megmaradt
és igazán élvezem végre
ahogy a semmi
simogat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése