sík-matt

én nem tudhatom, mi a célod 

néha még azt sem, mi az enyém
a tiédhez nyomozó kell
az enyémhez kém
pedig még játszani is ráérnék veled
(mert játékra hív a szemed)
de nem akarok
mert az efféle társasjáték
hol unalmas
hol csak fáj
akár a kiszikkadt alföldi táj
s a nézésed is hol kék
hol barna
mintha az ég
földülni akarna
és lehet a szél már
nem zörgeti a harasztot
de ha mattot nem adsz
és rajtam áll
én leütöm az összes parasztod
mert a nemesebbek elvesztek már mind,
fejvesztve szabadultak
hisz a levegő is jobb kint
nem baj, talán
ehhez a játékhoz mi vagyunk kevesek
ha le is ütsz, csak egy-egy bábu vész oda
kiszállok, ha elesek
(halvány lesz a nyoma)
talán nekünk nem kell se kém se nyomozó
a síkságot is elfedi a hó
talán csak én hittem,
hogy ez egy ügy
holott csak játszma
lapos az alföld, de laposabb a tábla

de hát azon jó játszani

vérünk a falakon

az igények
csak úgy repkednek a fejünk felett
néha tervek
néha vágyak
amiket, ha
ketten lesznek,
már elvárnak
fülünkbe zümmögnek
belénk csípnek
nem hagynak aludni
szinte jó lenne nem tudni
mire vágytunk oly nagyon
mégsem tűnnek el
csak végtelenre nyúlnak a
körülmények eseményhorizontján
hogy sokáig ott viszkessen még
míg végre már fáj
-az legalább elmúlik egyszer
igaz, ha lecsapjuk őket,
az a biztos módszer
-inverz albummá válik
vérünk a falakon
bár nem élnek már
de a hiányát még vakarom
(talán te is)
halva született emlékeink
dátum nélkül kenődnek szét
hogy egyszer lemeszeljük majd
meg nem történéseink
alvadt barna színét
és titokká lesz, hogy
ne felejtsük el,
mi volt az,
amit nem akartunk eléggé

kifelé

szívesen
szenvedtem volna még utánad
a közönynél
mégis szebb az utálat
de ahol ígérni sem tudnak,
az igen szegény ház
s bennem áll még az a váz,
amit az ilyen esetekre állítottam
- bár nem túl erős az alapja,
meg is remeg néha
főleg ha
a hitre
gondolok
egy-két cseppet elmorzsolok abból,
ami még megmaradt
talán én olyan vagyok, aki
vihart arat
- talán azt is vetettem
mert égi háborúnak tűnik az,
    ha mi ketten
s mégis elég voltam hozzá egyedül
de már nem veszem zokon
hisz ott van veled egy egész nem,
ami veled rokon.
egy-egy lélek találkozik a romokon
térdek zúzódnak a gyászban
némely zarándokon
de hát eddig kellett jönnünk, hogy
itt állhassunk meg
nézésed emléke
egy-egy koporsószeg
pedig csak a tapasztalat
bérli a helyem-
megvár még az atlaszselyem
a lila folt is begyógyul a térdemen
ha össze is török, nincs hozzá közöd
az is az én érdemem
nekem ennyi kell
azt hiszem utóbb
mindenkit így felejtek el
hadd süvítsen kifelé, amit learatok
ha vert búzából lesz kenyér,
majd félve harapom
de előbb rávésem a keresztet
-imát nem mondok
egy az íze úgyis
minden szeletnek

élet-core

túl gyors volt a villamos
nem tudtam
mit kezdjek magammal
így az Árpád hídon mentem át
régi szerelmeket sodort a Duna
de megvédett a korlát
szigorúan
fehér rácsaival húzódott közénk
hogy lássam
de ne érezzem a múlt ént

megborzongtam
táncra hívott egy pókháló
-valakinek otthon az
ami nekem taszító
mégis
úgy gabalyodtam bele ebbe a 28 évbe
mintha rajtam kívül
nem létezne semmi sem

életkórban szenvedek
jobb dolgom most úgy sincs
ha kicsit megégek
a sebemre kis sót hints
-így tartja nagyanyám
és néha már hányok, ha
túl sok a tapasztalat
mikor megszédülök egy-egy örvénytől
a híd alatt

holott körüllengenek a hálók
a rácsok felett pedig
lobognak még zászlók
talán csak ritkán sétálok itt át
a robogó villamostól megremeg
a korlát
igeidőkkel ugróiskolázom
csak keserű a kréta
és a kavicsot is
mellédobom néha

a szerelmek továbbúsznak
mire átérek a hídon
ha hiányzik, majd erre járok
de vissza úgyse hívom
kifulladok
üres lett a víz is alattam
- egy-két sóhajt beleejtek -
azt hittem csoszogok
pedig idáig szaladtam

valami jogán

az utolsó szót
meghagyom neked,
hogy igaz maradhasson
ha eszembe jut, ne méregként
hanem gyógyszerként hasson

a vége úgyis az enyém

ha más nem is, a
fájdalom már tiszta
én így tanulom meg
mit ne akarjak vissza

a hiány már nem vágy
csak újabb tanulság

nő a táv, gyarapszik a hála
a tegnapból múlt lesz
a náladból nála
a hasításból emlék
a hajónkon egy nagy lék

ha süllyedünk
menekülni kell, és lesz
ami nem merül már fel
és nem baj, ha az egyikünk lesz az
nem változott semmi
mégsem ugyanaz

nem futok már
ami kell, úgyis utolér
csak fáj még kicsit a virágárus
és fáj a Jászai Mari tér