azt hiszem, az a bajom, hogy semminek sem érzem értelmét. csak felesleges szarrágásnak tartom azt, amit más életnek nevez. és én is úgyanúgy rágom a szart. ez a legnagyobb képmutatás a világon. arról nyavalygok, hogy ez szar, az szar. másnak jó így. más nem akar változtatni. vagy ha akar, akkor meg is teszi. én meg várok. mert mindenféle dologtól teszem magam függővé. megfelelési kényszer.

istenit.

ha nem lennének hangulatok az életemben, megbolondulnék. nem, nem biztos, hogy ha azt mondom, hangulatok az életben, azt más is úgy érti, ahogy én.

rágyújtani egy nyári, de még inkább őszi estén egy padon. még nincs hideg. csendben ülünk. vagy csendben ülök. és gondolkozom. sokáig. megint rágyújtok. előveszek egy füzetet és írni kezdek. lehet, hogy nincs is értelme. de azt hiszem, ennek mégis van. a látszólag ok nélkül történő dolgoknak mindig oka van. egy lelki folyamat részei, vagy valami előkészületben lévő, jövőbeli dolognak, és csak utólag válnak egyértelművé az összefüggések.

kocsma a barátokkal. félhomály, füst, bormámor, zene. valami régi rock, amiért annyira odavagyunk. nincsenek tisztátalan szerelmes érzések. hülyeségekről beszélünk. csak úgy van, a dologért, önmagáért.

kávézó, könyv, füzet. nagy tejeskávé. egyedül ül mindenki.

első találkozások.

első közös reggeli. főzés. ilyenek.

inni a szabadban.

bármi a szabadban.

szabadnak lenni bárhol.

az utolsó még várat magára.

szóval a felesleges szarrágást, mint életet kifejthetném jobban is. hát. akkor.

vannak ezek a közhelyek, hogy csak egyszer élünk, meg élj úgy minden napot, mintha az utolsó lenne. utálom az ilyeneket. nekem igényem van a rossz kedvre. nagyon sajnálom. képtelenség jókedvűen elmerülni, mélyre, a dolgok alá, ahol a nagy igazságok vannak. ez nem azt jelenti, hogy nincsenek pozitív igazságok. de keresni kell a mélypontot. és legjobb, ha gondolatban kezded.