kiszakadt a farmerem, elég kellemetlen helyen, ezért hazajöttem a munka előtt. mikor az utcánkba értem, látom, ott szalad anyám, hogy elérje a buszt. olyan drága látvány volt, olyan gyermeki. aztán utána felhívott, hogy ha elindulok, vigyek sapkát, mert fúj a szél, de volt rajtam, anya, ja de nem láttam, és megetted a lasagne-t? nem, odaadtam G-nek. jó-jó. puszi, jöttek. jó, puszi.

villámtársalgások.

össze-vissza-szerelmek. ilyenek is vannak.

hangulat-hangulat-hangulat. minden a hangulat.

ma azon agyaltam, hogy milyen csoda ez az egész lét. úgy értem, mindennek a léte közt az emberi lét. mi bizonyítjuk a leghitelesebben, hogy valóban van lélek. hiszen már a kezdet kezdete óta igényünk van az alkotásra. úgymond haszontalan dolgok alkotására is. a Harcosok klubjából vett szófordulattal élve: nincs szükségünk zenére és festményekre és szobrokra és versekre a szó nomád értelmében, mert fizikailag nem kellenek a túléléshez, nincs rá szükségünk. és de. és mégis. hogy elérjük a katarzist, hogy magunkénak érezzünk valamit, amit egy számunkra idegen ember alkotott, mondott, és azonosuljunk vele. na ez a csoda. ha ez nem lenne, az ember sem lenne olyan nagy szám, ez az igazság. hangyák lennénk.