pár ezer óra

nem számoltam, amíg
volt kivel nem törődni vele
nem érdekelt, hol vagyok
míg mindennek volt helye
de mióta nincs
pár ezer órát
egy-kettőre váltok át
és egy ár sem akkora kár
mert úgy menekülök a satnya valóságból
mint a sánta kutya
aki hiszi
hogy tudja
hogy hova
mi van, ha a célom
csak olyan mint hajónak a jéghegy
annyiszor megyek neki
akár jöhet még egy
mégsem változik az irány
és mosolyog a kapitány
csak legyint
kész beleveszni megint
csak a vízszint emelkedik
a tét már valahogy nem
jobb is hogy elkerülhetetlen
mindegy hány ezer óra volt az út
elsüllyedni meg csak egy pár
csak mikor összeomlik
akkor érzem egy ideig
hogy talán mégis drága volt
ez a kártyavár

#dani

azt mondtam szeretlek

azt mondtad te is, tökre

és a fülembe súgtad

ez nem marad így örökre 

és gondoltam, hogy

az isten rogyassza rád a rózsaszín eget

tréfálsz te velem éppen eleget

de talán sokat is

a lehulló szavaktól gyűlik bennem a zavar

pedig régen élveztem, ha térdig ért az avar

összeszedtem a sok fenylő vadgesztenyét

rohadjon el otthon, 

csak hadd legyen az enyém

tudtam, hogy nem helyes

mert nem volt értelme

csak annyi, mint most kapaszkodni

szomorú, őszi képekbe

mert azóta én lettem

ideig óraig

a mások gesztenyéje

ha félek, megszúrlak,

elejtesz a mélybe,

leszeded a tüskés burkot

s én védtelen vagyok-

elmúlik, súgod
de a kezed meleg

és ha elfonnyadok,

a rózsás ég veled

legendárium

hogy ki kezdte, nem emlékszem
csak arra,
hogy a szemedet néztem
te meg az enyém
a szám ott volt az ujjad hegyén
talán azért, hogy ne beszéljek
hogy a fals valóból igazat reméljek
nem lehet már ezt tudni,
ki tudja, ki kezdte
talán én voltam,
de lehet
hogy ezt te
a sok elmondott szó
-azt hittem, biblia
s ha az is volt,
mégis csak legenda
-most már-
hiszen a lényege mindig az,
hogy a múltban lehet
de a jelenben nem igaz
én úgy hittem
mint ahogy istent kellett volna
pedig akkor sincs bizonyság, hogyha
ott vannak a jelek
és nézem a tenyered
-néha stigmaként megjelenek-
aztán a vége felé,
ha fel nem is
de azért támadunk
a legenda tovább él
és mi külön szárnyalunk

OMAJGAD

EPPEN KASSZAZOK UTOM BE A GYONGYOT ES A SZEMEM SARKABOL LATOK VALAMI MOZGAST AZT HITTEM A HAJAM DE NEM MERT EGY KIBASZOTT NAGY POK VOLT AZ ES EZ A REMALMOM HOGY AZT HISZEM A HAJAM DE EGY POK

ledzsavelt rolam ra a pultra en ugrottam harom metert hatra mondom a vasarlonak ne tessek haragudni de nem merem beutni

pokfobias vagyok sajnalom nem tudom megcsinalni

erra a neni h o le meri szedni csak nem latja ugyhogy visszamereszkedtem es az a geci ott himbalozik a hatmeter halojan a retkes taskam felett trollface-szel de nem sokaig vigyorgott mert a neni lekapta egy zsepkendovel azt elrakta a taskajaba en meg halabol adtam neki ket jegyet az asvanyborzeree

fétis

azt hittem hogy mégis
de rájöttem, hogy ez csak fétis
önigazolásod ott a vállamon
a nyakamon
a lábamon
de a lelkem haraptad ki
hogy ne kelljen nyomának maradni
vagy maradjon
de csak az, ami nem látszik
legyen lenyalva
de csakis a mázig
és nem tovább
de ha mégis? nem baj
mert az is csak fétis
a gondolat csak annyira komoly
amennyire fészkel bontatlan rizsben a moly
ne sajnáld amit megtettél
az ősz után úgyis jön a tél
és lehet hogy hideg lesz
ki mit mond,
úgysem úgy tesz
mert az éhseg
az alapvető ösztön
mindegy is, hogy
ízlik-e a főztöm
én eszem meg
bennem lesz salak
és ehet belőle még akarhány alak
és ha egyszer befejezzük ezt a vacsorát
és megisszuk rá nagyapáink borát
kiderül mi marad bent
de egy biztos, egy van, ami szent
ami egyszer kikerül
nem jut vissza többé
ez nem egy frázis
ez csak egy törvény
lehúzom
és elviszi az örvény

másmilyen úgy sincs

régi álom

nirvana koncerten voltam

de úgyhogy kurt cobain fiatal volt

és mindenki tudta hogy meghalt, de most egy koncert erejéig él

és fogalmam sincs miért de én a barátja voltam

és fent voltam a színpadon

és így henyéltünk a földön

ölében gitár

és így játszogatott rajta

és tök jó volt

de függönnyel voltunk elválasztva

a közönségtől

és volt egy ilyen párbeszéd hogy egyszerre mondtuk ugyanazt

-neked nem olyan

mintha

nem lenne itt senki?

és erre rávigyorogtam, hogy hagyd abba (mmint a gitározást)

és visszavigyorgott és abbahagyta

és elkezdett morajlani nagyon lassan kint valami

és aztán kajak nem volt ott senki

és aztán hazajött velem békásra

és velem aludt a fotelágyon

és mondtam neki hogy van egy furcsa kérdésem de félek hogy nem fogom tudni megkérdezni, amíg itt van.

mert lehet hogy nem szeretne rá válaszolni

és ezért nem akarom feltenni, de nagyon jó lenne erről beszélni

ÉS VÉGÜL KAJAK BAZDMEG NEM KÉRDEZTEM MEEEEEG

és elaludtunk

és felkeltem és felébredtem már a valóságban

és azt akartam kérdezni, hogy mikor visszatér tudja-e hogy halott, vagy azt hiszi, hogy él

és megsimogatta az arcom

kétjármű

imádok reggel utazni. annyit lehet okulni a népektől a békávén mint sehol máshol. minden ember még emberibb mint amúgy. mama is ül az ajtó melletti viájpi csöves ülésen, szállok fel, VÉLETLENÜL (bár nem hiszek a véletlenekben, szóval a reggeli koordinálatlan mozdulataimnak köszönhetően) kurvára hozzá értem egy tizedmásodpercre a táskájához (amúgy pont úgy is nézek ki az egyes villamoson hogy oké a flóriánon szállok fel de az fix bazmeg hogy a hős utcáig megyek!) és riadtan kettessel még jobban átölelte a minden értéket és blokkot és bevásárlólistát és receptet őrző műbőrrel befoglalt néniszagú teret: A RETIKÜLT. hogy vagy, hámmmostépp elég retikül

sajnos nem tudtam tovább sziporkázni, jött a gyhó öreg árpád híd, dzsaneró lefele a lépcsőn és akkor egyszerre fojtja vissza mindenki a lélegzetét mer jön a metró! NA GYERÜNK RÁSSOLJUNK de én nem tudok rássolni mert egy faszi épp előttem toporog és morfondírozik hogy rássoljon-e, és mindenki úgy rántja ki a bérletét, mintha az efbiájtól jött volna (természetesen én is), egy célért küzdünk, még egy utolsó nagy ráss át a vigyorgó kalleren, aki tudja, hogy két perc múlva ugyanez lesz, és a nyugodtan várakozók azok mindig azok, akik az előzőt lekésték.