azt mondtam szeretlek

azt mondtad te is, tökre

és a fülembe súgtad

ez nem marad így örökre 

és gondoltam, hogy

az isten rogyassza rád a rózsaszín eget

tréfálsz te velem éppen eleget

de talán sokat is

a lehulló szavaktól gyűlik bennem a zavar

pedig régen élveztem, ha térdig ért az avar

összeszedtem a sok fenylő vadgesztenyét

rohadjon el otthon, 

csak hadd legyen az enyém

tudtam, hogy nem helyes

mert nem volt értelme

csak annyi, mint most kapaszkodni

szomorú, őszi képekbe

mert azóta én lettem

ideig óraig

a mások gesztenyéje

ha félek, megszúrlak,

elejtesz a mélybe,

leszeded a tüskés burkot

s én védtelen vagyok-

elmúlik, súgod
de a kezed meleg

és ha elfonnyadok,

a rózsás ég veled