mára lett elegem. 

oké. megvolt a műtét-élmény, a kórház élmény. sokkal kevésbé volt szar, mint gondoltam. 

de ez a bezártság, ez katasztrófa, a zugcigaretták, a gondolatfröccsök. még jó, hogy itt volt móni, mert már megőrlök. egész eddig elkúrtam valahogy a napokat. de ez a mai ez nem. ez nagyon nem. 

és. elfogyott a cigim. 

talán csak aranyláncok

azt gondoltuk rég,
hogy ami ilyen súlyos,
az igen sokat ér
és a torkunkat szorongató
nagy szerelmek
talán csak aranyláncok
hogy homlokunkon, a kétségtől
mélyülő, verejtékező ráncok
völggyé változnak majd. patakkal a közepén.
harcoltunk vakon kapálózva,
hogy arra, aki sosem volt az,
azt mondjuk: az enyém.
s mosolyogva öleltük keblünkre
a szorongást;
nem féltünk a ránk boruló rideg közönytől
-azt akartuk hinni, hogy bársonypalást
de nem köröznek már felettünk
az álnok képzetek
most minden azt suttogja,
nem kell félnetek.

kincsednek hívsz,
hát te vagy az engem rejtő láda
nem szököm ki, ha megijedek:
csókot nyomok az oldalára

s majd ha az élet végére érünk,
mint két megfáradt zarándok,
nem halunk meg:
hisz lelkeink, az istenek nyakán
öröklétű aranyláncok.

220 felett átértékeled magadban a valóságot

240-nél azt hiszed, csak 100-zal mész

örök startmezők

nézd: felettünk minden.
megmutatkoznak az ősi rendszerek
távol mindentől.
az idő fogalma értelmét veszti
nincsenek nevek
sem tömegközlekedés
csak régi-régi tankönyvtelen iskolák
odafönt
vagy odalent
nem számít az irány
mert nem mérhető korok és terek
néznek vissza ránk
és mi, köpenyes fejvakargató egerek
cincogunk csak: a messzi csillagok
ha itt is látszanak
valójában mekkorák?

vágyunk egy intelligens, idegen társra
(a kutyád is űrkutyákkal beszél, mikor felébredsz az ugatásra).

ne lázadj a nincs-ért
mert ami van
az sem a tiéd
albérlők vagyunk csupán
alkotás legyen a közös költség
az életed után

csak te vagy magadnak egy érezhető valaki
kár a többivel gazdálkodj okosant játszani
itt ugyanaz a cél- és a startmező
nyerhetsz-e ha minden utolsó dobásod a legelső?
mert minden körben, melyből fals játékod miatt maradsz ki,
újabb szemként gyarapodnak
jelened vaslánc-hibái

s boldog vagy: ha utolsónak érsz is célba,
hiteddel (s ez a garancia)
életbiztosítást kötsz
a reinkarnációra

-legközelebb majd jobban sikerülsz;
a recept ugyanaz
mégis új fogásnak hiszed magad az istenek asztalán
utánad pedig egy üres tányér marad
talán

"az nem lehet, hogy ennyi volt az élet!
add a kockát
ennél többet érek."

tégy úgy. lelked nem,
de életed mindig újjá teremtődik.
dobj hatost a csillagokkal,
s többet
nem jutsz el a startmezőig.

jejejejejeje

itt rendezkedünk be...

itt rendezkedünk majd be a molyóval és lesz ott minden mi szemszájnak hányingere és izléstelenek leszünk és nem lesz semmi és mégis minden lesz és nagy sok boldogság és jönnek majd a fiúk és megmaszírozzák a talpunkat, aztán főzünk nekik pudingot, és majd isszuk a dankót és dohányzunk és megy a lemezlejátszón a bitlisz meg a csetamás. és aztán jönnek a srácok és ki kell majd takarítani, jaj ne, de nem baj, mert ez van mindig, és aztán egy fázós szombat délutánon januárban majd lekuporodunk a földre és sok párna lesz meg pokróc és megnézünk egy filmet és sírunk rajta és esszük a csokit, molyó majd mondja hogy jaj de nem, nekem nem lenne szabad mert holnap fotózásom lesz, én meg azt mondom majd hogy csillagom 20 éve ez van, és én meg mondom hogy na megyek írok egy verset mert hátha holnap kiadják és molyó azt mondja, hogy ugyan csillagom 20 éve holnap adják ki, és tök mindegy mert mégis így a jó. 

JUPPÍ.

nem lesz ez mindig így

mert meg kell csinálni ezeket a kötelező dolgokat. a béke kedvéért. igen. szar. de utána senkinek egy szava sem lehet. és lesz egy albérlet meg művészetek. és sok szép lelkű ember. és aztán kinövi magát. jó lesz. minden nagyon jó lesz. mert semmi sem lesz több és semmi sem lesz kevesebb, mert minden elég lesz. jejejejejejejeje.

íme rozi.

homlokodra

nincs szükség szájra
sem papírra
mert
homlokodon ott a pillanat
ezt olvasd csak
ha minden megtagad.
szűnjenek hát meg
az ócska
ember-alkotta rendszerek;
sodorjanak a folyamatok:
órák. percek. ne ráncigáljatok.
felfoghatja-e a most-ot,
ki mindig előre gondol?
eljut-e valahova az,
kinek nem jó bárhol?
megtudod majd,
ha nagy tanítások emléke szid:
az igen és nem kategóriája
nem létezik.

mondjátok a szemembe bazdmeg. és a többiek szemébe valót meg ne nekem mondjátok. mert mindkettő fáj. visszahallani is. és nem visszamondani is. nem tudom olvassa-e bárki, akire ez vonatkozik. de már tele a tököm ezzel az egész szarral.

igen.

nos, hát rendben van, akkor nem alszom. akkor valóban, inkább álmodjunk. menekülésről önmagam elől. késésekről. kóválygásokról és ténfergésekről. elszakadt gitárhúrokról.

az a furcsa, hogy ezek nem olyan rémálmok, amik régen voltak. mert akkor igazán ijesztő, taszító, undorító, nyomasztó dolgokat és történeteket láttam.

most attól rémesek, ahogy érzem magam közben.

sosem éreztem még ezt a fokú reménytelenséget. igaz, most ez jellemző rám az életben is, nem csak az álomban. szóval ugyanúgy érzem magam. csak ilyenkor mintha megvalósulnának olyan érzelmek, amik nappal nem tudnak.

a mai álom képisége nyomasztó volt, de nem annyira, mint mikor láttam apámat amint kitörik a nyaka és előre repül az állkapcsa, meg ilyesmi. ez most olyan volt, hogy mehetnékem volt. pont, mint elalvás előtt. nagyon akartam menni valahova, de molyóval beszéltük, hogy végre lehetek magammal kicsit, örüljek neki.

így csak akkor indultam el, mikor elaludtam. felszálltam a hévre, a megálló kissé más volt, mint igazából. az éjszaka sűrű volt, nagyon sűrű és nagyon fekete, szippantott magába, suhant és ragadt egyszerre. a héven nem volt világítás, teljes sötétség volt mindenhol. utána csillaghegyen bolyongtam céltalanul. végre rájöttem, hogy ez így nagyon nem jó, nagyon el kezdett nyomasztani az egész, és visszamentem a hévmegállóba. határozottan futottam a helyes irányba, és mikor azt hittem, odaértem, nem volt ott. mert kicsit arrébb és feljebb volt, de nem volt hozzá lépcső, és kapaszkodtam fel egy falon és a hév elsuhant. én meg visszaestem a falról és magamba roskadtam.

tudod azt éreztem, hogy az egész életem szimbóluma ez az álom. így maradok le. így válok céltalanná. de nem így fog történni. martonkingamókuscuncihülyegyerekkisfasznagypofával nem hagyhatja magát.

sziklákkal kipontozott részegeskedéskor

asse tudom
hányadika
asse hogy a  fröccs ma ki-
hányatik-e
de ki kelll- DE 3 L-lel
bazdmeg
mi ez itt
rám omlanak a saját hányadékságaim
swartz klinikák ma éjjel
vécé falra rótt feliratok kóvályognak a fejemben
jejeje

"még mindig szeretlek te fasz."
meg mindenféle fali vaginák
és egyéb értékek a graffiti nők szájában
A VALÓSÁGOT ALKOHOLOS FILCCEL ÍRTÁK A RÉSZEG ISTENEK
        -mert úgy hányás közben
jobban látszik

szeretném tudni, hogy pontosan hány szál cigaretta kell egy tüdőrákhoz
és hány fröccs a májzsugorhoz?

Papó, válaszolj
ugye szólsz majd
hány elvágott ujjal megírt vers kell ahhoz,
hogy velem legyél végre
és hány halál?

akkor hiányzol nagyon, ha a te állapotodban vagyok
meg is mondtad, hogy a hülyeségem égbekiáltó
hogy utálnál most
félminimálbéres léhűtő lettem
nem is képvisellek jól
de mért nem

veled mért történt mindez?
honnan tudjam, hogy rosszul csinálom?
neked sem mondta senki
akkor hagyjunk engem is itt
rohadni
itt, ahol áloméletek vannak csupán
hogy lesz ez ezek után?

ki lopta el az értelmet, Papó
és miért lopják el

önkéntes agymosót keresek
nem
csak olyat, aki bepiszkítja
láz(-adás-)omat csillapítja
vagy előhozza
meg kell őrülni, Papó
és  sajnálom, ha látod
de látjuk még talán közösen
ugyanazt
az álmot

ezt ajánlom minden művésznek

pusztulatok

ha fáradok
egyre rövidülnek a kiterjedt kocsmaidők
-mégis belepnek mindent
a terek pedig
iszonyú sokáig tartanak
-a borok nem
és fekete plafon-madarak repkednek felettünk
ritmusra szédülök
mert
nincs többé helyes
és nincsen többé út
az élet egy puszta de rá
az ösvényt
visszafelé húzta:
a múlt
csak arra akarok menni
de az agyamból előtekeredik az
elme-stop(p)tábla
belehányok egy képzelt ágytálba
mert ami nem létezik
nem érdekel
az sem amit láttam
csak haldokoljunk együtt
ketten
vagy hárman
vagy külön- úgy is jó
legyen már csak a puszta-lét
nem kell amit senki sem kért
és zuhanok befelé
nincs több határ
mert nincs, amit körbevegyen
ringok az ok-okozati szétesés függőágyában
és szálka vagyok az életem lábában
aki eddig ismert
mind csak leszidna:
nincs belőled elég, kedves
martonkinga
hiszen csak a lyuk van már
a folt alatt
mert darabokra téptem a zsákomat
ami kihullott, az
ott lesz örökre
nem hasonlít másra, csak
funkciótlan gabonakörökre
dobáljuk szét azt
ami megmaradt
és igazán élvezem végre
ahogy a semmi
simogat.

karikák

ne nézz a napba.

de belenézek, és

színes karikák fütyülnek

és táncolnak velem

és megint a könyökömig folyik a dinnyelé

és a sötétben mindenfélék repkednek felém

például virágok

és havat eszem a kerítésről

és tücskök és pókok kergetnek

és a gyerekkorom

csak egy ragtapasz volt a térdemen.

mi bajod van?

semmi és

kocsma-angyalokkal éneklek

és füstkarika a glóriám

és éjszaka mindenfélék ragadnak rám

például táguló terek

és csak megyek és megyek

és a felnőttkorom

rászárad a bokámra

és az élet belesodor

az istenek cigarettájába

és azt hiszem

csak egy hamutál az emlékkönyvem.

vajon mi számít alkoholizmusnak?

szemét dolgok ezek, mindig is mondtam, hogy soha semmit sem szabad terápiás céllal csinálni, mert akkor sosem tudod abbahagyni, és ezeknek a dolgoknak a függője, a rabja leszel. ez mind mind a lelked egy darabjának öngyilkossága. vagy éppen újjászületése. hiszen mindenképpen haldoklunk, örökké nem él senki.

életminőségről beszélhetünk. hahaha. eszméletlenül jópofa vicc ez itt, a romlás és rothadás közepén, az ábrándos álmok és lidérces valóság medencéjében, ahol a kisebbség többség, a többség meg buta. ahol képtelenség rendszert változtatni. csak úgy változtatni is. NEM IS TUDOM KIFEJEZNI, MILYEN VICCES ITT ÉLETMINŐSÉG-EKKEL DOBÁLÓZNI.

életszínvonal. a nyugati és keleti selejtek kavarodásából létrejött valami, amire nagyon büszkék vagyunk, és azt hisszük, ennél jobb sosem volt, és most szabadok vagyunk, és megtehetünk mindent.

moirával kitaláltuk, hogy tök jó lenne, ha az egész budapest egy nagy kommuna volna.

miért ne?

a magántulajdon a hitelek világában csak illúzió. tehát annak tisztelete...? az új istenhit, drágáim.

íme, a 21. században, a fogyasztói társadalom multi-paradicsomában, a tömegkultúra petri-csészéjében ismét itt tartunk, ahol több ezer éve. de gyerekek, se az új dezodortól, se a menő táskától nem kell csodákat várni. nem ezektől vadászod le a nődet vagy a faszidat.

hihetetlen milyen szerencsés vagyok.

jön a Jethro Tull, gyerekek, és dögöljek meg, ha nem megyek ki rá. amint megjön az augusztusi fizetés, megveszem a jegyet.

nem tudom, ma mennyire ismerik ezt a zenekart az emberek. még a hatvanas évek közepén kezdtek el zenélni.

nem bakker. nem három akkord. nem ritmus, basszer és dob. nem keverőgép. nem ilyesmi. csak az énekes maga több hangszeren játszik. nem bamba rímek hada.

MAGA AZ ÖRÖM.

a szomorú szépség.

a minden.


KÖSZÖNÖM.

csíra level hungari

életkép a boltba lépés előtti utolsó pillanatokból.

cigarettáztam. jött szembe két söröző gyermek. hú, ha letarháltok, elküldelek titeket a francba, gondoltam én. de nem tarháltak le, elszégyelltem magam, hogy mit kell nekem itt előítéleteskedni. 

erre hallom hogy két másik kis lófing ott sutyorog mögöttem. hogy nézd nála van. menjünk oda. jó.

-bocs tudsz adni nekem egy... öööö... vagyis két cigit?

-sajnálom, tekertem.

-jaa, te is kérted?

-nem, te-ker-tem.

-jaaaa.

ezzel leelőztek. mivel egyfelé mentünk, azt hitték, direkt utánuk megyek. 

jaj már, gyermekek. 

Hűségnyilatkozat

Városi zaj:
úgy szeretlek, hogy
néma csendnek hiszlek néha-
s ha nem hallak, hát
boromért nyúlok, s úgy
üvöltök a mocsok világra:
mért nem figyelsz rám?
mert megsértettek.
Aki benned él, gyaláz;
aki nem, használ,
s te hagyod magad, még ha
az egész világ is megtagad.
Bosszúálló, dacos Krisztusként
játszol velem,
mert a szeretőn lehet
csak bármit megtorolni-
    az úgysem fog semmit se tenni;
    talán csak szólni.
Fényeiddel, romló szépségeddel
halálomig ámíthatsz,
hisz önként vagyok ilyen ostoba:
bárhol járok, mindegy,
hogy kerültem oda,
te szültél. Téged szeretlek, s
te ölsz meg a végén:
apám és anyám vagy, és én
nem leszek rest,
bátran vagyok suta;
   ha megbotlom: felsegít Pest-
   ha kiábrándulok: vigasztal majd Buda.

igen.
pontosan.

jejejeje

IGGY POP. JÖVÜÜÜÜNK.

mániák

nem tudom, mi lesz ebből az egészből.

proli dolognak tartottam a rajongást világ életemben. de sosem tudtam az én esetemet ebbe sorolni. és nem is valók oda.

ah, jesszus, mindenki hogy el van ájulva.

kurvára nem kell elájulni semmitől, azt hiszem ez lesz a 21. század jelmondata. annyira bírnám, ha a kemény őszinteség lenne a mottó mondjuk legalább a következő évszázadra.

"szeretet masszázs" állásajánlat helyett mondjuk az, hogy olcsó kurvát keresünk, és mivel úgysem kapsz máshol lehetőséget, gyere hozzánk.

aha, aha, igen alkalmas vagy az állásra, de mondd csak beszélsz angolul?
igen.
és franciául?
egy kicsit.
és lengyelül?
sajnos lengyelül nem tudok.
nagyon sajnáljuk.

szakmai gyakorlat: 2-5 év --> 95 D


ugyan srácok, maradjatok már a seggeteken. még mindig fenntartom, hogy aki nagyon akar dolgozni, az talál is munkát. csak esetlegesen csökkenteni kell az igényeket.

de mi a faszban nem kell ma már igényt csökkenteni?

egyre több ma az olyan zenei műfaj, amiben nincs hangszer, mégis szeretik őket sokan.

a filmekben több a látvány, mint a tartalom.

a könyvben kevesebb a fantázia, és több proli-álomvilág.

a szókincsünk lecsökkent körülbelül három szóra vagy kifejezésre, amiben nem szerepelnek természetesen a káromkodások. vágod bazmeg, szopás.

mindenki mű. vagy a csöcsei, vagy a pofája, vagy a gondolatai. játsszuk magunkat a nagy társadalmi vagy közösségi, vagy önös értékelés érdekében. miközben kurvára nem érdekel senkit, hogy ki kicsoda. csak az, hogy ÉN ki a fasz vagyok. de akkor mi értelme ennek az egésznek?

ma senki se szopja le magát attól, hogy te hány csajt vagy faszit kaptál el a moriban, hogy nem lötyögteted ki a piádat, hogy írsz, hogy te művész vagy, hogy te festesz, hogy te partizol, hogy te szűz akarsz maradni, hogy melózol, hogy leszoktál a bagóról, vagy hogy épp meg fogsz dögleni.

van olyan, hogy posztdekadencia? vagy csak állandó van.

vágod bazmeg, szopás.

az ilyesmitől meg. élet.

az ilyesmitől olyan otthon-érzésem van

ez a bejegyzés a DB-é. pina vagyok hozzá, hogy személyesen mondjam, egyrészt mert:

• most jutott eszembe, mert most olvastalak,
• másrészt fogalmam sincs, hogy éppen hol piálsz, nem fogok ilyen dolgokat telefonba üvölteni

na. most jöttem rá, mennyire jó barátok vagyunk. ahogy írtad, hogy te milyenné válsz és mennyire szar. meg ilyenek. és hogy utálod, mert olyanná válsz, akit utálsz.

gondolom észrevetted, hogy azt én is utáltam. és nem tudtam, hogy miért nem. nem értettem egyáltalán, volt bennem egy ellenérzés, ami fájt, mert tudod hogy annyira imádlak, hogy mit tudom én mennyire.

itt tekerem a cigim, és annyira eszemben vagy.

mindkettőnknek csak egy dolgot tudok tanácsolni. szintet kell lépni bazdmeg. nem tudom honnan, és hogy hová. nekem sírógörcseim vannak. mindennap. mert nem bírok elviselni valamit, ami nyom. nem tudom, hogyan fogalmazzam meg. mindig érzem ezt az érzést. néha rám tör, mint egy retkes pánikroham és szorongok. nem azért, hogy jaj, történni fog valami, meg ilyenek. ez egy egyetemes és stagnáló érzés és szar. és mondanám. hogy túl kell lépni.

de most komolyan

MI A TETŰN NEM LÉPTÜNK MI MÉG TÚL? hogy lehet túl jutni a semmin?

nem akarom, hogy összeomolj, nem akarom, hogy meghibbanj, meg semmit nem akarok.

akit le kell építeni. építsd le a faszba. akit nem kell, azt meg ne. ilyen ál-nőkkel ne kezdj mert sehol sincsenek hozzád. és ez abból az egyből látszik, ahogy most viselkednek.

most mi a faszért oktatlak ki, sajnálom.

JÖVŐHÉTEN IGYUNK, AZ ISTENÉRT

annyira elegem van az emberundoromból.

istenemre, elegem van belőle. de annyira őrült erővel tör rám egyfolytában, hogy úristen, ezek nem normálisak. bizonyára akkor én nem vagyok az, ha mindenki hülye, csak én nem, akkor igazából én vagyok a hülye. az igazat megvallva, ezt elfogadnom is egyszerűbb. könyörgöm, nem lehet ez az élet egy ekkora cirkusz, egy állatkert, bazd meg itt van az egész városliget az életem. NE

lehet, hogy igaza van egy régi geci ismerősömnek, aki közölte, hogy szociálisan ostoba vagyok. bármit is jelentsen ez. így igaz.

NEM ILLESZKEDTEM BE A TÁRSADALOMBA.

MERT SZERINTEM

A TÁRSADALOM

NEM LÉTEZIK.

az élet milyenségéről ennyit szeretnék megosztani: 


én: és ezt te már mind tudod?


moira: aha :DDD
mindenttudom hogy kell meggyújtani a számban
meg mindentmi miről nevezetes stbhol gyártjákmiből készül30 éves ballentines:DDDD6000 forint 3 clbeszarásvan 25 000res pezsgőhihetetlen


én: atyaég


moira: de király mert 9ig 300 a tequila meg a sörés 700 a koktél.

mi

két kiábrándult nő.

az egyik szerelmes. a másik csalódott.

egy dunapart.

egy üveg bor.

egy doboz cigaretta.

ez úton szeretném megkérni dankó bátyánk szellemét, hogy csatlakozzon hozzánk eme ősi harcban, melyet az ember vív a világ kétszínűsége és hazugsága ellen. álljon mellénk és velünk együtt köpje a járdára: baszódjatok meg. támolyogjon velünk, és röhögjön ki minket, ahogy mi is kiröhögjük őt és bocsássa meg ha egy nap nem vétkeztünk. mi is megbocsátunk a nem vétkezőknek. és szabadítson meg minket a hiteltől, a galériától, a dzs-től és a kiábrándultságtól. mert övé a bor. a dugó. és a dicsőség. visszaváltjuk az üveget most és mindörökké.

á. nem.

molyó, köszönlek szépen az életnek.

Gulácsy Lajos: A halál szekerén

aki bújt, aki nem.

megint lézengek. utálom ezt. csinálom, amit kell, és annyira felesleges. lézengés. tényleg ez írja le a legjobban.

olyan jó volna megint érezni azt a gondtalanságot, amit 17 évesen éreztem, amikor az volt a legfőbb problémám, hogy jaj de csúnya vagyok, hogy a barátnőm azt mondja, hogy nem is, hogy melyik fiú tetsszen, meg ilyenek. ilyen tipikus 17 éves baromságok, amikről később nem veszel tudomást.

szembesültem a saját értéktelenségemmel. persze P.-nek és a barátaimnak fontos vagyok. de attól még úgy érzem, hogy egy senki vagyok. egy bohóckodó ganajkupac, egy féregbüfé. ha seggel fölfelé temetnek, lehet lesz hely a biciklinek. csak hogy a kedvenc filmjeimből idézzek.

zavar, hogy nincsenek meg a korom ideáljai. nem tudom, hogy fontos-e, hogy legyen. de azt érzem, hogy nem találhatom meg itt.

régi felvételekkel kínzom magam. régi hangulatokkal és régi érzésekkel. amiket csak elképzelek. nagyon becseszem mindig a képzelődéssel. én már mindent elképzeltem.

egyszer hónapokig éltem egy képzelt világban. jött egy fiú. és azt hittem, ő is ott él, ahol én, és olyan, amilyennek képzelem. és elhagyott, mert ő nem volt ott. én összetörtem. hetekre. és a barátaim elfordultak tőlem, egyedül hagytak. azt mondták, jöjjek ki. legyek a régi. ez hatott. és a régi lettem.

és most itt van P., aki a legtutibb a világon. és őt sehova sem kell képzelnem. csodálatos az egész így, a maga valójában, anélkül, hogy álmodozó hippiknek képzelném magam, vagy valami ilyesmi. nincs szükségem ideális körülményekre és hangulatokra ahhoz, hogy jól érezhessem magam vele. mert kettőnkből jön a hangulat. nem én csinálom. a múltkor üvöltve énekeltük a Born To Be Wild-ot.  hogyan lehetséges, hogy egy ilyen labilis fasz mint én, ilyen remek, nyugodt fiút talált magának?

én, aki mindennap sírok, hogy most élek és nem régen.

én, akinek dührohamai vannak.

én, aki magamban beszélek, és ha felidegesítem magam, még ordibálok is.

nem tudom, mi ez a szar, egyetemes fájdalom. fogalmam sincs.

mindegy, ha neked így is kellek. még a szar hajam is tetszett. szeretlek.

avv végre megvan a regényvázlatom. hurrá. még sosem csináltam ilyet. és most sikerült.

nekem már tök mindegy.

ábrándozom, lófasz. picsogok, lófasz. 

hotmagazin. a plasztikáról ír, hogy milyen fasza. tök valószínű, hogy a csóri, nyálcsorgató, szarkajától elhízott proló társadalmunk, aki olvassa, egyből rohan, hogy leszívassa az ócska zsírját. 

tv ma: magyarország újra szépségkirálynőt választ.

MI A FASZNAK

mire jó egy szépségkirálynő. hmm őőőő mindjárt megmondom, őőőőő. JAAAAAAAAAAA.

mi ez mi ez mi ez az életképtelen világ

monológ.

tudod. már nem minden arany, ami fénylik. mert minden, ami fénylik, digitális. a technika csodája. az emberi elme kimeríthetetlennek tűnő zsenialitásának bizonyítéka.

hahó, Lucifer. áramszünet van.

színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő. már csak az a kérdés, hogy hányszor tapsolnak vissza minket, ha vége a darabnak.

ember embernek farkasa, s ímé: kiirtottuk a farkast.

lám, a reklámszatyor a modernkor ördögszekere.

sok jó ember kis helyen is elfér. ahol jut egynek, ott jut kettőnek is. de mi a helyzet hétmilliárddal?

-savanyú a szőlő.
-nem, csak génmanipulált!

ki korán kel, aranyat lel. pedig csak kávét szeretne a reggeli álláshirdetések olvasásához.

a kutyából nem lesz szalonna. leszámítva a kis kínai kifőzdét a lakótelepen.

aki nem dolgozik, ne is egyék. aki dolgozik, az adófizető.

több nap mint kolbász. több ráadás mint három magyar igazság.

ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. de vehet fel rá provident gyorskölcsönt. 

ne szólj szám, nem fáj fejem. a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

a fura tegnapi jegyzet

segélyem a jóindulat.
ebből ittam ma a boromat az ófalu pince nevű padlásán- s itt még dohányozni sem tilos. mégis minden jel arra mutat, az életünk egy hígabb fajta fos.

isten és az ő igaza

immáron rá kell jönnöm, hogy nem is akarom megváltani a világot. a maradékot döntöm romba. ha már szar, legyen szar istenigazából.

természetesen minden világjobbító vagy rosszabbító elmélkedésünk m-mel egy üveg dankóval kezdődik. mire  elfogy, mi is elfogyunk, ideje hazamenni.

dzs. sajnos a végletekig felbaszott. nem szeretem az olyat, akinek a hátsója fel méterrel a fejem felett lebeg, hogy pont optimális mértékben tudjon leszarni mindent, amit mondok, hogy neki legyen igaza. olyan jó lehet neki, hogy MASSZÍV 10 ÉVVEL EZELŐTT, AMIKOR MASSZÍVAN 15 ÉVES VOLT, LENYELVVIZSGÁZOTT ANGOLBÓL. nekem ezen földöntúli örömök csak (a sokkal kevésbé masszív) 17 éves koromban adattak meg; természetesen e masszív két év csökkenti szerény teljesítményem értékét.

hajrá cinikuskodás, jaj de terhes az élet. és milyen felesleges. jaj nem tudom hova költeni a pénzemet, jaj jó egyetemet végeztem, jaj de rossz minden. AZT HISZEM MEG KÉNE HALNI.

én meg lopom m-től a cigit és 350 forintos bort iszom és részegen jegyzeteket írtam a telefonomba a csobánka téren és az ótépé előtt elbőgtem magam. AZT HISZEM HAJNAL 6-KOR KÉNE KELNEM FRANCIÁT TANULNI, AHOGY DZS. MONDTA.




a
n
y
á
d
.

kedves hajléktalan bácsi,

aki cigarettát akart tőlem kérni.

ez úton szeretnék bocsánatot kérni mindkettőnktől, hogy nem a te egészséged, hanem az én romlásom érdekében nem adtam neked egy szálat sem.


egy egyetemista

pff, úristen.

egy dolog, hogy boldog vagyok, de azért ne baszódjon már el szükségszerűen minden más az életben, KEZDVE VELEM, bassza meg.

hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy gratulálok a saját para parádéimhoz.

KÖSZ KINGA, TE ÁLLAT.

ja. valószínű, hogy te váltod meg a világot, bazdmeg. ki ha nem te. egy kurva szakdolgozaton is annyit szarakodsz, hogy nem igaz. JA. SEMENNYIT. mert lusta vagy nekiállni. de van időd leszögezni, hogy nincs értelme semminek, és észérvekkel alátámasztani. OKÉ. zseniális. most is ezt nyafogod basszus, holott írhatnád azt a szakfostot.

mit én is kaptam, mit.

hát díjakat.

de miért. azért nem mint menyus. igaz nem nyomulok. de jó sem vagyok. versenyképtelen fasz vagyok, úgy hogy akarok díjakat. ja, sehogy.

már komolyan, mi ez az élet. mi ez a hozzáállás. mi ez az eljárás. mi

kérdések arról. (m-nek és v-nek)

nem ismerlek
és nem tudom, igaz valódban
megismerlek-e valaha
láttalak már
s látlak-e újra
vele jössz még egyszer
vagy mindig csak mással

ránk zuhansz ismét?

a többi csak ámítás
ha utánuk megint kell
valaki más

én tudom
ő nem hiszi
és ha tudni fogja
én hiszem-e még

mit tegyek
ha olyanban látlak egyedül
aki téged bennem nem láthat

és mondd, hogy lehet
hogy ilyen sokszor elárultalak.

mennyország, mennyország

igazából. jelenleg egyetlen dolog valószínűtlen az életemben. ez a csoda. úgy érzem, hogy. hm.

szóval a 2008 óta kapcsolatokba fektetett energiáim mind feleslegesek voltak. MEGÁLLJ. ez nem azt jelenti, hogy bánom őket. mert a tapasztalás sosem hiba. ha hibázunk, akkor sem. legalábbis szerintem. talán éppen a sok rossz miatt csinálom ezt most jól.

annyira boldog vagyok, nézzétek:

kölcsönös szeretet, ez a legjobb. és olyan egyszerű, és mégis valószínűtlenül ritka a beteljesülése. VÉGRE NEM VAGYOK SZERETETKURVA. csak. kurvára szeretek. és engem is. szeretett kurva lehetnék. de nem mondok magamra ilyesmit most már. nem érdemlem meg.

te bob dylan-hajú.

remek úgy elaludni, hogy holnap találkozunk. hogy otthon-dolgok fognak történni. ezt nem úgy értem, hogy otthoni. csak hogy. nem tudom. a lelkemnek olyan otthon-dolgok. elmenni kávézni. baráttal lelkizni. megnézni egy régi filmet amit mindketten kívülről tudunk.

: DDD

csak itt
csak most
csak magának

kártyavárak
papírrepülők
mért jó veletek játszani

épüljetek újra, ha leromboltalak
repkedjetek a gyomromban,
ha újra hajtottalak

csak a másodperc
töredékéig tudtok úgy maradni
én mindig azt hiszem, hogy mi [...]

de csak én csinálom
és gyűlik, gyűlik a lom

erősen építek
meggyűrődnek a lapok
végig húzom rajtatok a körmöm
és ott marad a rossz hajtás nyoma
de
eltakarítom a kuplerájt
egyszer majd
valahova

fájdalmasan hülye vagyok



az a baj