Az is frusztráló, hogy milyen gyorsan válok ragaszkodóvá, és hogy esetenként ez milyen gyorsan el tud múlni. És ami a legfrusztrálóbb: néha csak illúzió, hogy elmúlt. “És már régen nem vagy, mert régen nem látlak.” Az ember lelkével bármikor történhet bármi. Képtelenség az ilyesmit irányítani. De azt sem szabad hagyni, hogy ezek irányítsanak. Habár egyszer azért nem árthat kipróbálni. [...] Dehogyisnem árthat. Viszont tapasztalás az egész élet. Várunk és elvárunk. Mi a fenéért.

Több nagy vágyam is van, amit évek óta dédelgetek.

1. Külön költözni a szüleimtől.

2. Utazni. A vonat a mániám. Csak menni, menni. “Megyünk. S utunkra a feledést hintsék.”

Ezek a főbbek. Nem akarok kicsinyes dolgok miatt aggódni, amik mások életét meghatározzák. Például a számlák. (A kis dolgok, persze teljesen más tészta, nem összekeverendő a kicsinyesekkel.)

Sohasem lesz hitelem. Ez biztos. Nekem nem kell saját lakás. Elég egy hely, ahol élek, attól még lehet az otthonom, hogy nem az enyém. Elég, ha a bizonyos létbiztonság a lelkemben van. Egyszóval bennem, és nem körülöttem, vagy rajtam kívül. [...] Elgondolkoztam. Meglehet-e ez a belső biztonság, ha az ember szerelmes?

Mindenesetre, ha szerelmes vagyok, sosem tartós a boldogságom. Andy Warhol szerint a szerelem a lélekben bekövetkezett torzulás. Mennyire igaz! Mondhatni az egész egy folyamatos féltékenykedés, aggódás, függőség, aztán megszokás. Újabb elvárások és megfelelések. Lemondás és követelés. Kompromisszum.

A kompromisszumot igazából nem szereti senki. Mert hát miről is szól ez: egyik félnek sem jó, de a körülményekhez képest mindenki a legjobban jár. Aki kompromisszum-kész, az le tud mondani a másikért. Érdekes, amikor két ember egy harmadik érdekében köt kompromisszumot. Ez esetben a harmadik fél általában nem tud az egészről, és azért nem, mert ő nem tud lemondani. És valószínűleg meg is sértődne, ha tudna mindenről. Tehát a két magasabb érzelmi intelligenciával rendelkező lemond a harmadik, önző fél javára. Mondom én, hogy aki önző, az boldog.