Most a Nancy Sinatra- szerelésem van rajtam. Olyan vagyok, mintha 1965-ből léptem volna ki a rövid kötött ruhámban meg csizmámban. Megszámlálhatatlanul sok harisnya van rajtam, mert elég fázós vagyok. Lehet, hogy kicsit nevetségesen nézek ki. Ettől a szereléstől folyton a These Boots Are Made For Walking jár a fejemben. Annyira hangulatosak az ilyen dolgok. Csak azt sajnálom, hogy így nagyon magasnak érzem magam. Mindig én akartam lenni a kisebb. A kicsit megvédik, nem is bántják; inkább óvják és féltik. Én most nagy vagyok és hangos.

“...these boots are gonna walk all over you.”

Lehet, hogy a tipikusan kicsiknek is meg kell tanulni nagynak lenni. Mindegy, most kipróbálom, hátha megy.

Szörnyű, hogy az önbizalom milyen illékony. Igaz, lehet, hogy nincs is illékony önbizalom, mert az vagy van, vagy nincs.

[...] Mögöttem az államadósságról vitatkoznak. Én nem szoktam ilyesmiről vitatkozni, mert nincs beleszólásom.Régen szerettem politikáról beszélni, de elmúlt. Szavazni sem fogok többet. Ha lenne egy meggyőződésem, amit egy párt szintén megfogalmaz, arra szavaznék. De nincs meggyőződésem. Szavazzon az, aki ért hozzá és akar valamit. Talán áruba bocsáthatnám a szavazatomat. Ki a papot, ki a papnét.

Olyan furcsa, amikor valaki reklámarc, és hatalmas plakátokon hirdeti, hogy ez az ő választása. Milyen érzés lehet így megismerkedni valakivel? -Figyelj, nem te voltál azon a kutyakajás plakáton?

[...] A tömeg elveszi az élvezetet. Próbáld ki. Öli. Meg pusztítja. Az érzékekre pedig bénító hatással van. Nem hallod rendesen, téged sem hallanak, nem látsz semmit. Van értelme a tömegrendezvényeknek? {Mondjuk Woodstockot kipróbáltam volna. de hát az ilyesmi teljesen más tészta. Nem is fejteném ki.} Annak, aki társaságra vágyik, biztos. Aki élvezetre, annak nem.