végre vége ennek a kurva karácsonyi mizériának. erről csupán ennyit akartam mondani. 

tudod ha pár évvel ezelőtt láttam volna, hogy én ilyen leszek 20 évesen, biztosan megundorodtam volna magamtól, apácának állok, vagy legalábbis társadalmilag elfogadott, becsületes és jólányhoz méltó életet élek. jézusmária, majdnem így is lett. jött a szakítás, jött egy marha jó nyár, és vége lett az egész eddigi akárminek. úgynevezett kiélős korszak, amit ideje korán egy szegény fiú miatt szakítottam meg. benne pislákolt a szerelem ábrándja, én meg tudtam, hogy ez nem az. erre karácsonykor sikerült közös erővel rájönni, hogy nem jó ez így. na és akkor most felvettem a fonalat amit elhagytam nyáron. azt hiszem, ez önmagam megcsalása volt, L-nek igaza volt valamelyest. azért nem mondom, hogy megbántam, mert nem. ez most egy ilyen időszak lesz ismét. már most is az. 

összegabalyodtam egy-két emberrel. vannak akik még összegabalyodnának, de most nincs szükségem ilyesmire. érzelmes baromságokra meg mit tudom én. elég lesz egy időre ebből. valamiért mindig jobban értékeltem azokat a fiúkat, akik nem voltak minden szavamtól elájulva. ez biztos azért van, mert nem tudom elhinni, hogy  ilyen fantasztikus legyek. a szerelem hajlamos a jóindulatú hazugságok tömkelegét előhozni az emberekből. minek. 

szerelem. szerelem. szerelem. már megint csak rája gondolok. már megint csak akarok egy jó nagyot. köpni kell, pfüjj. 

nem tudom hogy veszem a bátorságot, hogy én szerelmes legyek valakibe, aki nem szeret, ha én is utálom az ilyesmit. nekem is magamból kellene kiindulnom. hülye farok vagyok. 

Kundera nagyon jól megmondta, hogy vigyázni kell a metaforákkal. Tomas nem tudta eldönteni, hogy szerelembe esett a lány ágyánál, vagy hisztériába. a kettő valószínűleg ugyanaz. Warhol szerint meg ez egy személyiségben bekövetkezett torzulás. ezzel is egyet értek. 

VSzM azt mondta, sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen kiábrándult leszek. és hogy ezen kellene változtatnom. 

valóban időszerű, gondolom. de nem érzem még a szükségességét, csak tudok róla. a tudás pedig még sosem volt elegendő az ilyen dolgokhoz. 

sz o r o n g á s?
o
 r
o
 n
g
 á
s
?

végevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevégevége.

mi az isten folyik itt.

úgy érzem, ez most egy olyan élet, ahol minden jelentéktelen dolgot az egekig magasztalunk és értékelünk, ami pedig valóban fontos lenne, az már elvesztette a jelentőségét.

ebből az emberi kicsinyességből úgy tűnik, elegem lett. ebből az állapotból sajnos csak az tud következni, hogy a semmit tevéssel és közönnyel akaratlanul is rombolnom kell. mondom, nem ez az elsődleges cél, de valószínűleg fogok.

milyen érdekes, hogy a nem-tetszés kinyilvánítása ilyen remek tevékenység lett. én is ezt csinálom. más is. a sajátom is fölösleges. és másé is. ez is csak kicsinyesség. utálatos dolog, de hát mindegy.

kár hogy nem hagytál még 35 millió 947 ezer 521 darab blokkot a kurva könyvemben, akkor talán minden betűjéről közölhetted volna, hogy "egetvero baromsag". nem annyira jelentős dolog az, hogy nem tetszik valakinek egy könyv, hogy legalább 3-szor közölje. 3 féle módon. legalább változatos. és nem csak ezzel, hanem bármivel. nem lehet megunni. 

de. 

kinek mi esik jól. nekem bizonyára az esik jól, hogy ezen pattoghatok még két másodpercig, de kurvára nem is erről akartam írni most.

a hipermodernmindenféle-istennyiláról akartam pár szót ejteni. tegnap néztem a manson-klippet. nagyon újszerű volt, és hirtelen beszívott az az érzés, hogy mennyire avitt ez az egész. mintha minden újítás a modern-kor egyik kétségbeesett próbálkozása lenne a régi ellen. mert az már semmilyen esetben sem lehet sem jó, sem hasznos, sem semmi. újítsunk meg minden. változtassunk meg alapjaiban mindent. minden digitális, minden ott van a neten. minden 2 perc alatt elérhető. és eközben elértéktelenednek azok a dolgok, amikre régen jó volt várni. lassabb volt az élet, lassabban működtek az emberi kapcsolatok, értékelted a másikat. ha pozitívan, ha negatívan, de valahogyan értékelhetted. mert volt idő megismerni. ma nincs. ma ez az egész folyamat egy felesleges időhúzásnak lett megbélyegezve. szerintem ez marhára kiábrándító. 

Ian Anderson

zsákutca kifelé

az együtt alvás. Kundera szerint a szerelem az együtt alvás utáni vágy. és a szex ettől elkülönül. szerintem is. de. csak akkor, ha vagy szex van kilátásban, vagy már volt szex. különben nem nagy dolog azért. kell egy szenvedély, amin azonos szinten vagy az illetővel. érted mit akarok, részeg vagyok, kicsit para ez az iromány, hogy hogy lesz. 

annyi mindenről beszéltünk ma VSzM-mel. persze leginkább mégis egy téma körül toporogtunk, ami kis fázis késéssel ugyan, de mégis mindkettőnknél aktuális. mily rejtelmes valék eme kései órán, de le is szarom. na. az együttalváson akartam flesselni. 

nem akarsz olyannal KONKRÉTAN együtt aludni, akitől nem akarsz semmit. mégis mi a fasznak?: tudni akarod, jó-e az egész akkor is, amikor épp nincs szex, nincs semmi. csak ti. és a szunya. és hogy az milyen, és ó, pont tökéletes. 

de fos így írni. 

fos a max. a legmagasabb szinten fos ma így írni. 

VSzM áthúzta az ágyat. tehát elhúzok aludni, csókolom. 

DB üdv néked, úgyis elolvasod valamikor. 

u.i. a gondoskodás: kitette nekem a Neutrogena pofazsírt és nyugodtan húzzam ki a töltőjét, tegyem oda az én telefonomat, a pizsamagatyám megszáradt, a felsőm nem. istenem, de jó ez. 

NA CSÁ

kiszakadt a farmerem, elég kellemetlen helyen, ezért hazajöttem a munka előtt. mikor az utcánkba értem, látom, ott szalad anyám, hogy elérje a buszt. olyan drága látvány volt, olyan gyermeki. aztán utána felhívott, hogy ha elindulok, vigyek sapkát, mert fúj a szél, de volt rajtam, anya, ja de nem láttam, és megetted a lasagne-t? nem, odaadtam G-nek. jó-jó. puszi, jöttek. jó, puszi.

villámtársalgások.

össze-vissza-szerelmek. ilyenek is vannak.

hangulat-hangulat-hangulat. minden a hangulat.

ma azon agyaltam, hogy milyen csoda ez az egész lét. úgy értem, mindennek a léte közt az emberi lét. mi bizonyítjuk a leghitelesebben, hogy valóban van lélek. hiszen már a kezdet kezdete óta igényünk van az alkotásra. úgymond haszontalan dolgok alkotására is. a Harcosok klubjából vett szófordulattal élve: nincs szükségünk zenére és festményekre és szobrokra és versekre a szó nomád értelmében, mert fizikailag nem kellenek a túléléshez, nincs rá szükségünk. és de. és mégis. hogy elérjük a katarzist, hogy magunkénak érezzünk valamit, amit egy számunkra idegen ember alkotott, mondott, és azonosuljunk vele. na ez a csoda. ha ez nem lenne, az ember sem lenne olyan nagy szám, ez az igazság. hangyák lennénk.

nincs érték

és ez

a legkiábrándítóbb dolog

a világon.

Régiből építem

Régiből építem, mindig
a régiből építem az
új házat
mert az emlékek iránt
igen sok bennem
az alázat;
kenem egyszerű, szegény malterrel,
amit régi-régi könnyel
kevertem el
és csak mállik, hullik szét
a lyukacsos tégla
-ha átnézek rajta
por hull a régi világra,
de összerakom mégis.
Közönnyel vakolok
felejtéssel meszelek
az ablakon bepislognak a
poros napkeletek
áthomálylik rajta a
kályhából a pára
fátyolos lesz az udvar határa:
a korhadt fakerítés
-azt nem cserélem le soha;
sűrűn lepje a szenvedés
és északról a moha.

kilét napok

kész én elhúzok, amint megvan a kikúrt diploma. köd előttem. köd bennem. nem zavar annyira.

folyton piálok, meglepő. mintha elkezdődött volna valami romlás, ami belülről emészt és az alkohollal kioldom a felszínre.

alapvetően a szomorúság ellen iszom. szar ez az egész, nem lehet vele mit kezdeni, ez az igazság. DB nagyon jól megmondta a múltkor. de én a nyarat várom úgy mint egy falat szart, nem emlékszem ő mit várt úgy. ezt az egész lerágadék partit itt kell hagyni, hogy máshol is ugyanez a szar várjon. remek. igazán remek.

nincs kedvem megoldani semmit.

lusta vagyok még elgondolkodni is a megoldásokon.

na, és akkor, ki nem szarja le.

na és kimondta hogy délelőtt 11-re nem részegedhet le az ember. hát dehogyisnem. hááhááháá

nihil.

hát, ilyen a közöny, gyermekek. csak elértünk ide is.

mondhatod, hogy persze, most biztos elkúrtál valamit, és most így érzed, de igazából kurvára érdekel, meg ilyenek. pedig kurvára nem.

nem hogy leszopná magát mindenki akivel szóba álltam valaha is. kivételt képez VSzM, DB és MM. de ennyi. a többiekre csak azt hittem, hogy valók valamire, és itt bukott. a fent említett három embert nem kezelem úgy, hogy valók valamire, mert szeretem őket. elegem van az egész kapcsolatosdiból, feleljünk meg ennek annak, ez a baja az a baja. mindenkinek van baja édesem. és akkor mi a fasz van. van és kész. hogy ne lenne?

persze ez most felháborodás. de nem a túlcsorduló érzelmeim miatt van. ez csak az, hogy nem-ér-tem, nem fogom fel, túl magas lett nekem ez az egész. nem értem, hogy működik, mert NEM MŰKÖDIK, bassza meg. nem működik sehogy, csak van, vagy nem van, vagy még van, vagy már nincs. körülbelül ennyi. közben mindenféle logikátlan érzelmi folyamatok zajlanak le mindenkiben, mindig az a vége, hogy rájövünk, hogy külön jobb, és gyorsan keresünk mást, akivel meg majd később lesz jobb külön.

valószínűleg ez mind a kúrásért és egyéb előnyökért tart valameddig. aztán hűséggel meg őszinteséggel, de inkább hazugsággal és elhallgatással korlátozzuk magunkat, hogy ez a szar minél tovább tartson, mert senki sem akar egyedül lenni.

gratulálok mindenkinek, gratulálok magamnak.

a mit akarásról

szóval az úgy volt, hogy nem volt sehogy és most sincs.

tudd, hogy mit akarsz. de nem mindegy, hogy mi az istent akarsz, ha nem attól függ a beteljesedés, hogy te akarod-e?

akkor utazz el innen. aha. miből. és miért hagyjak itt mindent, amiért érdemes élni. ezek nem pótolható dolgok.

a nemcsinálás csupa kifogás, és nincs mit tenni ellene.


L-lel álmodtam tegnap hajnalban. nagyon szar volt.

egy szobában voltunk, előttem íróasztal, az asztalon egy A4-es vonalas füzetből kitépett papír. rajta a dolgok, amiket el akarok érni az életben. a lista másfél oldalas volt, 25 tételes. a 24. és 25. tétel. ő volt. mind a kettő. ne tudd meg milyen fejet vágott. amilyet szokott. semmilyet. illetve a semmilyen és a miafaszezmármegint között.

utálom a köcsög álmaimat.

a lényeg az, hogy megint kibaszódtam ezzel a kurva iskolával. mióta felvettek. mióta nem hagytam ott. mióta ilyen fasz vagyok.

a büdös faszba

valószínű

-leg túlságosan tökéletes vagyok, amit a külvilág vagy ért, vagy nem. én egyik csoportban sem vagyok, tekintve hogy a külvilág része nem lehetek. jelenlegi álláspontom kimeríti a mi-a-fasz-folyik-itt fogalmát. 

valószínűleg csak az elkúrás csodás folyamata történik ismét, és történik és történik, nem is igazi folyamat, hanem egy konstans állapot. a helyzet fokozódik. dikk.

mondtam már, szívem szerint eltakarodnék innen, de akarok írni egy besztszellert és a befolyó összeget a magam javára szeretném fordítani egy kávézó képében. na és utána elhúzni. persze nekem fordítva is megteszi. talán egy ilyen limonádé regény. romantika, szoftpornó, depresszív jelenetek. azt hiszem, ez még mindig menő a besztszeller ponyvák világában. persze ez csak a kiéhezett nőknek való. az előszó valami ilyesmi lenne: kedves olvasó. ha ön férfi, akkor valószínűleg még nem dugtunk, mert valószínűleg ön homoszexuális. ha nő, akkor sem dugtunk, és nem is fogunk. minden esetben ajánlatos papír zsebkendővel vagy/ helyett egy csomag tenalédivel készülni eme minden érzéket megragadó csodálatos mű befogadásához. 

nézd meg basszus, Maslow-piramis, alsó szint. kaja. pia. szex. húgy és szar. 

mi van a csúcsán. önmegvalósítás. 

ehhez képest: a csapból is tévépaprika és sztárszakácsok folynak. 

piálsz. piálsz és piálsz. vagy sznob vagy csóró módon, de csinálod. erről pofázol, ha nem iszol akkor is, mert te antialkoholista vagy és elveid vannak. 

dugsz. megveszed a dugást. megteszel mindent a dugásért. megnézed, ahogy mások dugnak. undor és élvezet egyben, az egyiket tagadod, a másikat bevallod. 

min nevetsz. a napiszaron bazdmeg. a hugyozó részegen. a szarkupacon. 

fogadd el: ösztönlény vagy, az voltál és az is maradsz. álmodozhat mindenki önmegvalósításról, de a léthez nem szükséges. vagy megvan és akkor nem kell felmászni érte, vagy nincs és akkor gürizhetsz érte egy életen át, de nem lesz meg. 

tudni

Azt hiszem, hogy nekem nem való a gyász. Ha van közöm az illetőhöz, ha nincs, mindenhogy rossz, csak így most nem volt annyira rossz. De a következményei elég szarok. 

Hétfőn meghalt G. plátói szerelme. Rá nem voltam féltékeny, úgy gondoltam, hogy ez olyan tiszta dolog, amihez nekem közöm sincs, és mivel a szerelemben sem hiszek, nem is tudtam elképzelni, mennyire fájhat ez az egész G-nek. De. Nekem se esett jól az, amit mondott. Nem így képzeltem el ezt a kapcsolatot, megmondom őszintén. Nem számítottam tapadós lánybarátokra, sem dührohamokra, sem plátói szerelmekre. Én azt hittem, hogy boldog egyszerűségben telnek majd a napok. Pótlékként gondoltam magamra. Mint már annyiszor mondtam, tudod: a funkcióm teljesen kirajzolódott, és nem is zavart. Hülyeség az egész, kurvára. 

Sírtam, mikor kiderült, hogy halott. 

A legundorítóbb dolog a facebook. Az emberi önámítás és képmutatás netovábbja. És ezt csak onnan tudom persze, hogy én is fent vagyok. Tehát nem vagyok túl hiteles. De. 

Megnéztem a lányt. Október huszonötödikén olyan tele volt az boldog születésnapos versekkel, bejegyzésekkel, jókívánságokkal. November hetedikén meghalt. Most gyászoló, sajnálkozó barátok írásai árasztják el a falat, lájkolják egymást, ki tud szívhez szólóbb dolgot kiírni. Hányinger. Most ezek komolyan azt hiszik, hogy V. a mennyországból facebookozik és majd lájkolgatja a bejegyzéseket, meg elkönyveli magában, hogy milyen jó barátai voltak?

Azt hiszem, a modernkor imái a facebook bejegyzések. Bravúros. Botrányos frankó. 

Augusztusi éjszakák

November van.

Szemüveg nélkül

már olyan homályos a hold;

egyforma közönnyel  takar be mindent a köd

mint egy éjszakás nővér,

úgy jár körbe minden beteget.

A hold homályosan dereng

a takarókon,

nem úgy, mint akkor:

hatalmasan. Izzón és vörösen markolt

a paplanomba.

Akkor olyan szenvedélyesen közel volt-

hittem, ha székre állok,

lelophatom az égről-

de véget értek már

a fülledten tiszta

augusztusi éjszakák. 

Ego (avagy az erős és a gyenge kapcsolata)

Nem igazán tudom,
mi ez a rettenetes öröm;
szabadon repdes a mellkasomban,
megfeszül a bőröm,
és izgatott hányinger
a várakozás.

Szerelem terhe engem
nem nyomaszt
-s ha mégis, hát magamban
találok vigaszt.
Függetlenségem hatalma tesz
önelégültté,
a sóvárgás irántam
nem érdekel, hogy kié.

Én nem szenvedek, hát
te se szenvedj;
mert én olyan vagyok, mint
az egyszer egy.
Szorzom magam
és én vagyok az eredmény,
nem leszek több akkor sem,
ha szeretnék.

Egy meg egy csak akkor lesz,
ha már sok vagyok
magamnak
és mikor az elveim
önként vízbe fulladnak;
mert ha én nem bírok
magammal,
miért bírna más?
Tudom ezt is:
mert ez a szokás.

Aztán édes függésben
osztozkodunk rajtam,
mert te mindig kevés vagy,
ha belőlem sok van.
Így te elfogysz, és én
kettővé duzzadok,
kettőnk nyaka köré
szorul majd a hurok.
Te kötöd meg,
de én fogok leugrani,
én tovább állok és
te fogsz összetörni.

Fejemhez vágod, hogy
kihasználtalak
-sértődj meg!
de be én fogadtalak.
Neked kellett valaki,
aki tisztel és szeret, mert én
tisztelem magam:
ameddig csak lehet.

Neked az kell, amit én
nem adhatok;
nekem egyértelmű, de
neked még titok.
Kapd meg magadtól, és
mindig nagyon örülj! és
se magadon
se máson
meg ne könyörülj.

Öntapadás

Széthullottam
és azt hittem, hogy majd
te ragasztasz össze.
Hittem.
Milyen felesleges minden
amit nem tudok
csak hiszek.

Lihegve, fulladva
loholok a régi értékek után
lényeget akarok törni
el akarok morzsolni
mindent
ami biztos.
Elkeverni vízzel
magamba akarom fecskendezni
meg akarom inni
mérgezzen az igaz
és kábítson, ami nem az
ébresszen a lét maga
kerüljek mindig
nem tudom hova
ne higgyem, hogy tudom
de tudjam, hogy nem tudom
és mindig
mindig ismételje az agyam
hogy csak én tudom
megragasztani magam.

összecsapnak a hullámok. dobáljatok csak, nem zavar. máskor is ez van, csak nem ilyen intenzíven. meg kell találni a ritmust. arra akarjak menni, amerre dobálnak. ez hamar átalakul azzá, hogy arra dobálnak, amerre én akarom. csak mást ne dobáljatok, hát azt hogy dolgozzam fel.

elkezdtem A lét elviselhetetlen könnyűségét. már most 40 dolgot kiírnék szívem szerint. majd fogok is.

a halálom előtti elvégzendő dolgok listájáról kipipálhatok egyet. most már van fülbevalóm. remek érzés. már majdnem olyan vagyok, mint egy lány. mondjuk mindig is úgy néztem ki, leszámítva az óvodát. Móni szerint olyan, mintha mindig is ott lett volna. én még nem érzem ezt. vannak dolgok, amik így jönnek az ember életébe. én a kapcsolatokkal is mindig így vagyok. hamar megszokom, mintha mindig így lett volna. azt hiszem, ez kicsit sem jó, de hát ez van. 

ma ezzel tudtam azonosulni.

nincs többé félelem
nincs többé fájdalom
puha könnyű kezed
nincs többé vállamon
sohasem láthatom tiszta zöld szemedet
előre nem tudtam, fordulnak a szelek

ó mennyire fáj
hogy utoljára látlak
túl messzire indulsz
vissza sosem várlak
elég neked, mondtad, éreztem, hogy vesztek
hordom a szerelmed, mint súlyos keresztet

a földön maradtam
mikor szállni kezdtél
nehéz vagyok, tudtam
vissza sem néztél
itt állok, bámulok a fekete égre
vörös betűk égnek az agyamban: vége

nem hallod, üvöltök lent a mocskos utcán
nem hallod, zokogok, te sohasem sírtál
nem hallod, könyörgök, csavargóvá tettél
nem hallod, meghalok míg te élni mentél
nem hallod, bömbölök kinn városod körül
nem hallod, röhögök, hogy a részeg örül
nem hallod, nyöszörgök, korbácsol a világ
nem hallod, üvöltök, esőért a virág

ja és annak aki idetéved, mutatok egy képet. szerintem szép.

Bob Dylan és Suze Rotolo.

ja. és ősz van.

mindig gyűlöltem. és most annyira jó. ez a szép idő és a hideg. hogy kapok levegőt. hogy minden olyan barna és sárga és rozsdabarna. hogy olyan jó melegen öltözni. hogy sál mögé bújok és onnan figyelek. harisnyát hordok a nadrág alá. most még csak egyet. 

fázom. és élvezem. azt is, hogy dolgozom. milyen jó most minden. csak az az alap rossz kedv. bár ahhoz ragaszkodom. mindenképpen akarom ezt, hogy legyen. sokáig tehernek éreztem. most már a részem. nem adom senkinek. 

frissítés itt bent

neked írással kéne foglalkoznod. érdemes lenne. 

ezt mondja mindenki. és marhára igazuk is van. de én már foglalkozom vele. folyton csak írok. önkifejezés. ha nem csinálom, akkor önlefejezés. 

tudod annyi borzalom történik a szemem láttára, hogy sokszor arra gondolok, jobb lenne nem ismerni senkit, hogy ne traktáljon senki a szar életével. ne várja el, hogy megmentsem. de valahol szeretem is ezt. valamiért könnyen a bizalmukba fogadnak az emberek. de ez egy veszélyes játék. nekem attól még nem szabad mindenkiben megbízni, hogy ők bíznak. bennem. 

a galériában nagyon örül nekem mindenki, hogy én ilyen jóérzésű és komoly lány vagyok. persze, ezt gondolják, mert ott tényleg csak olyan szoktam lenni. nem, nem úgy értem, hogy képmutató vagyok, vagy félreismernek. valahogy ott csak olyan tudok lenni, és nagyon szeretem a személyiségemnek ezt a részét. ott felnőtt lehetek. és senki sem akar érte hülyének nézni. 

érzem, hogy egyre olyanabb vagyok, amilyen lenni akarok. mintha az eddig kipróbált sokféle szarságból, amit mindig őszintén magaménak éreztem, összegombócosodott volna valami, ami kell ezekből. érted. és ez csak több és több lesz, és aztán én leszek a hóember, amiben a hó a jó. a jóember. ez azért túlzás egy kicsit. na és.

mostanában sokat mosolygok csak úgy. ilyen évek óta nem volt. főleg ha egyedül vagyok. sokat mosolygok egyedül. pedig már azt hittem, hogy csak fáradt, kiábrándult mosolyom lehet ebben a kurva világban, mert olyan kurva szarul érzem magam hónapok óta. de most van valami furcsa jókedvem. erről írtam is az előbb L-nek, nem tudom minek, szeretek neki írni ilyesmiről. hiányoznak a könnyed, de valahol komoly beszélgetések, lényegtelennek tűnő dolgokról. pedig nem volt olyan sok. sőt. de az ilyesmihez könnyű hozzászokni.

valahogy most úgy vagyok, hogy rendezem a soraimat azokkal, akikkel probléma van. úgy értem, problémám. nem sok van, de az se legyen, úgy döntöttem, nem kell ilyesmi a nyakamba. akivel meg tudom oldani, az marad. akivel nem. hát az nem. háhh, engedem, hadd menjen. ha nem akar, akkor engedem magamat tovább állni. 

hangulat

én ezt direkt csinálom.

ez persze kérdés is lehetne. nem, nincs válasz. 

szóval ez egy kijelentés. direkt. 

újra és újra belelököm magam a szakadékba. 

aztán nagyon nehezen mászom ki belőle. fáj. 

olyan, mintha beesni nem fájna, csak a kimászás fáj. ezért lököm magam le. 

ott kéne maradni. 

és akkor meg kell őrülni. 

de az nem kell. 

mennyivel jobb volna egy racionális elmével. van? nincs. jó akkor nincs. akarod, hogy legyen? igen. jó, akkor megcsináljuk. nem sikerült? hát nem. akkor hagyjuk. 

ja. jobb volna, mert ennek így kurvára semmi értelme nincs.

mutatok pár képet, amit nagyon szeretek. és szeretnék beléjük kerülni. majd valaki beszéljen az érdekemben Vaszaryval. 

kávéház. kávéházi románcok. pislogunk. újság és füst mögül. enyhe mosolyok. ülj mellém. beszélgetünk. 

Vaszary János: Kávéház teraszán

pillanatnyi szerelmek. zsongás, zene, sárgán csendülő poharak. rád és rám. aztán fel. 

ébredés hajnalban. gyűrötten bújunk a paplan alá. meleg. megsimogatsz a takaró alatt. 

tegnapi emlékek. 

mai érzések. 

mi történt tegnap.

ne értelmezd. 

el akarom rontani.

akkor mégis értelmezd. jöjj rá, hogy ok nélkül történt. 

valld be, hogy szereted ezt. 

valószínűtlen minden. 

Schönberger Armand: Kávéházi jelenet

Gulácsy Lajos: Ecstasy                                                                                             Vaszary: Morfinista

a szerelem drog                                                                                szédülés

a szex csak funkció nélküli létfenntartás                                                     ájulás 

az érzés valódi                                                                                             eszmélet múlás

a valódi nem tudatos                                                                                        kávét kérek.

meglesnek és én visszalesek. kulcslyuk. a szemed                                                 és egy cigarettát.

és én olyan könnyedén belépek                                                                                és panadolt.

ne engedj előre

nem tudom az utat

és nem is érdekel

esti improvizáció

repülök. úgy suhanok, hogy csak homályt látok

csak a homály

mint a visszhang, olyan

sivatag felettem és felhők alattam

feje tetejére áll

szédülök de ne állíts meg

mosódjon el

folyjon le a világról

csöpögjön az isten lábujjára

vízözön mossa le

ne élje túl senki

és jöjjek rá

hogy csak zenét hallgatok

napi húzós

ma majdnem meghaltam.

apámmal negyed egyre beszéltük meg a találkozót az Örsön. pár perces késésben voltam. ő sem volt még ott, mikor odaértem. örültem, nem kellett kifogásokat gyártanom. aztán eszembe jutott, hogy biztos a parkolóban vár. ott is volt. megcéloztam a fehét Opelt; GUZ 998. tényleg ő volt.

amint leléptem egy álló busz elé, az elindult.

a bal lábamban éreztem valami furát végignyilallni. visszaléptem a járdára, a busz pedig közvetlenül mellettem ment el. kicsit máshogy kanyarodott, mint normális esetben. nyilván miattam. a vezető tátogott valamit, azt hiszem anyámról. ő is megijedt.

közben mindenféle eszembe jutott. hogy apám látja-e. hogy mit csinálna, ha látná, hogy pár méterre tőle maga alá gyűr nagyon lassan egy busz. meg hogy a fülem sincs még kilyukasztva. és nem stoppoltam.

azt hiszem, ideje a füllyukasztásnak.

-majdnem meghaltam, fater- ezzel szálltam be a kocsiba. apa hebegett valamit. elnevettem magam. ő is. a kínos, nincs egyéb mondanivaló- nevetéssel. néhány perc múlva szólalt csak meg rendesen.

-elég aggasztó jelenet volt, Kingus.

újra nevettünk. berakott egy Hobo lemezt és elindultunk.

az úton megint elgondolkoztam azon, hogy a lét mennyire viszonylagos, aztán megálltunk ásványvizet venni. még mindig ott feszült a bal lábamban a furcsa érzés. ennek már nem kéne ott lennie, gondoltam.

még mindig érzem.

azt hiszem, ilyen egy igazi érzéki csalódás. ha nem látod meg az éppen induló buszt. ha nem hallod meg az éppen induló buszt.

és azt hiszem, ilyen a gondviselés. hogy mégis ellépsz a busz elől az utolsó pillanatban.

fiúk. sose udvaroljatok egy lánynak. hogyan különböztetitek meg így az igazit attól, akit csak megdugni akartok?

ó. nem szóltam. minden világos. különben is, az egyéjszakás kalandok is pillanatnyi szerelmek.

a szerelmi élet olyan, mint egy doboz cigaretta; minden szál más és más tud lenni. néha ijesztően egyformák. nem esnek jól és befulladsz tőle. ezért szívunk ennyit. ott a remény, hogy majd a következő jobb lesz.

az a vicces, hogy tök mindegy, melyik milyen. mindet el kell nyomni. Talán az utolsó szál, mondhatni az utolsó csepp a pohárban, amlyiktől tüdőrákot kapsz, az lesz az igazi. amelyikbe belehalsz. amelyik impotenciát okoz, valószínűleg nem az igazi. de ezt hál'istennek nem tudjuk előre.

vannak emberek, akik nem jönnek ki egymással mégis együtt vannak. valami miatt, ami nem szerelem. kötődés. vagy függőség. a kapocs átalakul valamiféle tehetetlen szabadulni-vágyásba.

azt mondják, a szerelem egy kémiai folyamat.

szeretném, ha lenne egy szerelmi nikotintapaszom. baj esetére.

ezek a pótlékok szerintem elengedhetetlenek a tanuláshoz. pótlék alatt a függőség-kapcsolatokat, tanulás alatt a személyiségfejlődést értem.

igazán irigylem azokat, akik készen vannak. tudod. ők bátrak. nem félnek be és kilépni. csalódni. visszalépni. igazat mondani. hibázni. élni.

mindenképpen ilyen akarok lenni, mondjuk nyárra.

azt is szokták mondani, hogy az élet csupa miért. de ez az okoskodó kíváncsiak és kíváncsi okoskodók játéka. azt hiszem, az igazi élet csupa miért ne. nem vár válaszra. az a cselekvés maga.

ezt kell megtanulnom.

Nyár volt

emléknovella.

-Tetszem neked, igaz?

-Igen.

Ettől fogva már biztosan szerettem. Utálná ezt olvasni. Nem érdekel. Holnap el fog utazni. Megint tudtam, hogy egy időben leszünk a Deákon, és hogy nem lesz jó. Egy lánnyal volt. Azt hiszem, nem vett észre, de nem is baj. Boldognak látszott, mosolygott. Rám egészen másképp nézett. Mint felnőtt a gyerekre. Nem így.

Teljesen gyereknek éreztem magam a közelében. Úgy értem, gyerekesnek.

Csak csúszom le erről a kurva padkáról, amin ülök. Ez teljesen jellemzi a lelki állapotomat.

Ezt a kurva életet. Egészen elképesztő. Jézus. Itt remegek a Batthyányn. Minek jöttem fel. Ja, rágyújtani. Nekem már úgyis mindegy alapon elszívtam az utolsó cigimet. Arra gondoltam, hogy fulladjak meg. Égette a számat. Nem tudom, hogyan. Nagyon gyorsan elszívtam. Pont annyira esett jól, mint ez az egész. Muszáj volt, mert tudtam, hogy lesz és szar volt.

Lekéstem a hévet.

Tudtam, hogy látom ma. Igaz, csak egy másodpercre, de úgy lett, ahogy gondoltam. Nem zavar, hogy boldog volt, de nem is örültem neki. Nem érdekelt ez most. Nem is fontos.

Eleve bele sem kellett volna kezdeni.

Ahogy ott állt a palacsintázónál, már végem volt.

Ahogy néha rám nézett a közönyös, de valahol mosolygós barna szemével, már végem volt. Már nem is vagyok benne biztos, hogy tényleg barna a szeme. De azt hiszem, igen.

Ahogy ott ültünk és boroztunk, a Duna meg nyaldosta alattunk a lépcsőket, végem volt. Direkt úgy ültem, hogy a térdem épp egy kicsit hozzáérjen a lábához. Tudni akartam, hogy milyen érzés. Lopva. Érintést lopni. Harisnyában. Ez a gyávaság olyan jellemző rám.

Aztán át a hídon. Ott, a Jászai, a Parlament és a Duna ölelésében meg akart csókolni. Elugrottam. Gyáva, gyáva, gyáva.

-Azóta meg akartalak csókolni, hogy direkt úgy ültél, hogy összeérjen a lábunk.

Odahajoltam. -Így már nem- mondta.

Milyen szánalmas. Én sem akartam volna.

Elindultunk hozzá. Az éjszakai buszon eldőlt a boros üvegem. Ott maradt.

Dugtunk. Rövid volt és őszinte. És jó. Azt hittem az ilyen nem lehet jó, de jó volt. Adott egy boxert és egy pólót. Simogatásra aludtam el és ébredtem fel. Nem is biztos, hogy aludtam.

Reggel olyan nyugodt voltam, hogy nem gondoltam, hogy van ilyen. Nem is akartam hazamenni. Nem is kellett volna.

-Mar most kivanlak.- írta este.

-Csütörtökön ráérsz?

Ezt már én erőszakoltam ki. Az is jó volt. De ő hűvösebben viselkedett. Tulajdonképpen ridegen. Kicsit bántóan is, de nem vettem fel az ilyesmit. Minek.

Aztán átmentünk hozzá.

-Nem foglak megdugni- mondta és lefeküdtünk aludni. Hajnalban kapott egy sms-t egy lánytól. Ideges lett.

Megdugott.

A reggel megint olyan nyugodt volt, mint először. Beszélgettünk. Szép volt, megint szemtelen és barna szemű. Tényleg nem vagyok benne biztos.

Aztán műcsarnokozni hívott. Zárva volt, ezért művészmozi lett belőle. Megrázott a film. Én mondtam, hogy nézzük azt. Egyikünknek sem tetszett. Nem hívott át. Nem csodáltam. Én sem akartam átmenni.

"Jó nő vagy, tetszik, amit mondasz, de nem tudok mit kezdeni veled, amíg nem szereted magad. nem tudom, hogy oldhatnád ezt meg. "

Ezt írta. Ismert. Túl jól. Túlságosan értett. Nem volt sem kedve, sem ideje kivárni, hogy kész legyek. nem áltatott. De adott.

"Érezd jól magad a következő félévben. A könyvem ráér decemberben, hacsak nincs éppen nálad."

Nem válaszolt. Ő ott volt. A könyv nem.

2011. 10. 04.

ma történelmi hangulatom volt. egész héten az volt. ma végeztem a Mesterségem a halállal. egészen elképesztő volt. régen olvastam ilyen jó könyvet.

ezért gyalog mentem a Vártól a Batthyányig. és nagyon furcsa érzésem volt.

nem találtam puskagolyót a falban.

belenéztem a lőrésekbe. por volt benne, pókháló és sörösdoboz. nesze neked magyar valóság.

most vettem észre az öregotthont a Fő utcában a Batthyányn. egy gondolat bánt engemet. betegápoló nővérek közt halni meg.

az oldalában Kölcsey szobor. hass, alkoss, gyarapíts. szemtelenség vagy következetlenség az öregotthon mellett ilyen tanácsot adni.

én csak próbálok rájönni, hogy mire jó ez az egész.

most épp semmit sem csinálok. fél tíz van, nemsokára indulnom kell, és nem, nem bírok kikelni az ágyból. rá akarok gyújtani és zenét akarok hallgatni és szeretnék kimenni a városligetbe. szeretném, ha nem fulladnék.

a polcon hagyott baracklé már lehet, hogy nem is jó.

most olyan időket élünk, hogy mindenkinek van valami baja.

B. ezt mondta a múltkor: "én azért eléggé leszarok mindent, nem? mondjuk eddig is. de most már kurvára."

mégsem boldog azért.

ez az izé meg mindjárt lemerül.

azért jó volna tudni, hogy milyen egy igazi, jól működő, kiegyensúlyozott, szerelmetes, boldog párkapcsolat, amiben mind a két fél ki van elégülve, meg van elégedve, és egyszerűen csak jó. és nincs veszekedés. nincs lenézés. nincs fintorgás.

tudod, nekem ilyen még nem is volt. mindenféle szerepben voltam már. sohasem irányítok, maximum a háttérből. nem, kurvára nem követendő példa. egy utópisztikus kapcsolatban talán nincs is irányító fél. vagy csak nem állandó.

szóval egyrészt nálam ez itt bukik. szeretem, ha a hapsim erősebb. szeretnék felnézni a hapsimra. az uramra.

ez pedig ott bukik, hogy nem vagyok olyan nő, aki képes ezt a női szerepet betölteni. és ott, hogy nem találok olyat, akire ilyen szinten fel tudnék nézni, mert azt hiszem, ilyen nincs is.

akik a női logikáról pofáznak. azoknak igazából fogalmuk sincs, hogy mekkora szopás így gondolkozni. így élni. így viselkedni. így boldognak lenni.

amúgy ismerek boldog nőt. ez nem egy feminista duma, ez csak rám vonatkozik.

akik általánosítani próbálnak, azoknak egy dolog tanácsolható: általánosan, mind bekaphatják.

ez a kurvaélet, ez valami bámulatos.

nem, nem fogok panaszkodni. csak úgy megjegyeztem. de ennek sincs több értelme, mint a panasznak.

Szexuális félhomály

milyen vicces lenne most,

ha az első emberpár

frigid lett volna

most nem néznél rám,

és én nem írnám,

hogy most nem néznél rám;

nem szállnál le

Margit hídnál

és nem bánnád egy életen át,

hogy nem szóltál hozzám.

bár én így sem bánom.

vagy ha nem lenne ösztön

és igen nagy volna

szexuálisan

a közöny,

és tényleg szükség lett volna

istenre

meg egy másik kézikönyvre

"mit ne" helyett

"hogyan kell" mottóval

-szexuális felvilágosítás

ősembereknek

az evolúció érdekében

egészen másért hálálkodnánk

és átkozódnánk

főleg, ha a tanító

maga az úr volna

Ádám és Éva

szemtelenül puskázna

Káin fel lenne függesztve

-nagyon rossz gyerek

Noé végképp semmit

nem értene - ha mindenből csak

kettőt vihet

sehogy sem lesz egészséges

ez a szexualizálás

egyidő után

(bár így sem az)

és nagyon frusztráló

lett volna

egy durexreklám

a bárka oldalán

talán jobb, hogy nem volt

szexuális felvilágosítás

az ókorban

talán jobb, hogy

ma van

de így is úgy is

ki kell tapasztalni, hogy

mit

merre

és hogyan.

hát tudjátok az élet kurva nehéz. nekem momentán nem, de azért látom. szörnyen érzem magam.

imádnivaló, tényleg. a végletekig korrekt, udvarias és vicces. mindenki szereti. én is. fiatal, előtte az élet. volt katona is, ami szerintem dícséretes. nem, nem azért mert szeretem a háborút. tudod, írtam a mélypont-keresést. katonaságot vállalni abszolút az. és szegény. nagyon. legalábbis ez terjed róla, hogy nagy bajban van.

nem. mégsem bírom leírni, nem megy

felnégyelni

úgy érzem magam, mint akinek ketté kell szakadnia. muszáj. törvény. mint mikor egy könyvben az író el teszi láb alól a felesleges szereplőket és azokat, akiknek egyszerűen nincs más megoldás, mert meg kell halniuk. Bárhogyan döntenek is, halál. persze ez így van mindenkivel, de érted. nincs kedvem elmagyarázni. szóval az utóbbi kategória vagyok. nem vagyok felesleges. csak szakadnom kell.

túlhangoltak, mint egy fémhúrt, ezért egészen biztosan el fogok pattanni. innen. és akkor kurva nagyot fogok csapni az illető kezére, aki mindig, még ebben a szent pillanatban is, tekeri a hangolókulcsot.

az illető minden valószínűség szerint én vagyok. sajnálatos.

azt hiszem, az a bajom, hogy semminek sem érzem értelmét. csak felesleges szarrágásnak tartom azt, amit más életnek nevez. és én is úgyanúgy rágom a szart. ez a legnagyobb képmutatás a világon. arról nyavalygok, hogy ez szar, az szar. másnak jó így. más nem akar változtatni. vagy ha akar, akkor meg is teszi. én meg várok. mert mindenféle dologtól teszem magam függővé. megfelelési kényszer.

istenit.

ha nem lennének hangulatok az életemben, megbolondulnék. nem, nem biztos, hogy ha azt mondom, hangulatok az életben, azt más is úgy érti, ahogy én.

rágyújtani egy nyári, de még inkább őszi estén egy padon. még nincs hideg. csendben ülünk. vagy csendben ülök. és gondolkozom. sokáig. megint rágyújtok. előveszek egy füzetet és írni kezdek. lehet, hogy nincs is értelme. de azt hiszem, ennek mégis van. a látszólag ok nélkül történő dolgoknak mindig oka van. egy lelki folyamat részei, vagy valami előkészületben lévő, jövőbeli dolognak, és csak utólag válnak egyértelművé az összefüggések.

kocsma a barátokkal. félhomály, füst, bormámor, zene. valami régi rock, amiért annyira odavagyunk. nincsenek tisztátalan szerelmes érzések. hülyeségekről beszélünk. csak úgy van, a dologért, önmagáért.

kávézó, könyv, füzet. nagy tejeskávé. egyedül ül mindenki.

első találkozások.

első közös reggeli. főzés. ilyenek.

inni a szabadban.

bármi a szabadban.

szabadnak lenni bárhol.

az utolsó még várat magára.

szóval a felesleges szarrágást, mint életet kifejthetném jobban is. hát. akkor.

vannak ezek a közhelyek, hogy csak egyszer élünk, meg élj úgy minden napot, mintha az utolsó lenne. utálom az ilyeneket. nekem igényem van a rossz kedvre. nagyon sajnálom. képtelenség jókedvűen elmerülni, mélyre, a dolgok alá, ahol a nagy igazságok vannak. ez nem azt jelenti, hogy nincsenek pozitív igazságok. de keresni kell a mélypontot. és legjobb, ha gondolatban kezded.

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen (részlet)

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

nem most volt, de

itt van még

úgy roppantam szét

mint a csokimikulás

és belül nem volt semmi

semmi

csak a morzsák

a koponyám a satuban

belül csak morzsák

a morzsákon

csak te

direkt nyelem félre

hátha úgy

-fulladásveszély-

köhögjem már ki-

az utolsó zaklatás-

széthajtottam a

papírrepülőt

"NE DOBJA KI"

ez állt rajta

mert egy vitamin-reklám volt csupán

és még mindig

sokat gondolok

[...]

2011.08.24.

tisztában lenni önmagaddal a legellentétesebb érzéseket eredményezi.

tudod, hogy mi kell.

tudod, hogy mi nem lesz.

és a kettő teljesen ugyanaz.

az elvárásoknak megfelelően cselekedtem. most először nem a megfelelési kényszer miatt. de nem vagyok büszke.

agymosás

nem reagálni.

nem összezavarodni.

ami kell. az úgyis lesz.

ami nem kell. az jobb, hogy nincs.

ma, ma van.

nem is engedhetem meg magamnak. nem is vagyok kész. arra, hogy laza legyek, arra nem. "én vagyok a naíva".

minek
minek
minek

funkciók.

pillanatnyi boldogság. pillanatnyi szerelem. állandó kötődés. hogy pillanatnyi dolgok legyenek.

mi az istennyiláért nem vagyok egyedül egy kicsit.

mi ez az egész

rágyújtok.

nem szabad a funkciót keresni egy emberben. a pasit akarok című játék értelme, hogy legyen egy pasid, vagy egy csajod. és emiatt lesz valaki, aki többnyire megfelel az elvárásaidnak. nekem mindig csak ilyenem volt. és így nem az történik, hogy találkozol valakivel, és arra gondolsz, hogy azt akarod, hogy ő legyen a pasid vagy a csajod. mert valamiért. tiszta időpocsékolás más miatt.

furán érzem magam hetek óta. nem tudom, hogy jól, vagy rosszul furán. azt sejtem csak, hogy miért. annyit hajtogattam, hogy el kell költöznöm. törvény. és azt mondtam, hogy a szeptemberi fizetés után el is fogok. már csak az a gond, hogy hová. mert ismeretlenhez nem megyek. egy egész lakást meg nem tudok bérelni. valamit kitalálok. kihúzom magam. kihúzom magam. kihúzom magam.

izgatott vagyok, nagyon furcsa minden. olyan viszonylagosak a dolgok, semmi sem érdekel igazán, és mégis sikerülnek a dolgok. imádom, hogy megcsináltam mindent amit elhatároztam. május óta így megy. azt mondtam, leteszem a vizsgáimat május 30-ig. letettem. hogy elvégzem a szakmai gyakorlatomat a nyáron. ma van az utolsó előtti napom. hogy lesz munkám. júli 5. óta dolgozom. és hogy szeptemberben elköltözöm. na ez az. pedig már csak két hét.

P-hez nem költözöm, semmi kedvem hozzá, hogy belém szeressen, ha még eddig nem tette meg. G-hez azért nem, mert már most szeret. nem, nem, nem. lányokkal meg nem szívesen laknék. de mit tudom én. N. már nem akarja, hogy hozzá költözzem. pedig évekig beszéltünk róla. de ha nem, hát nem, ő most szeret egyedül élni. én is szeretnék egyedül élni, marha jó lehet.

tegnap összevesztünk anyámmal. ő azt hitte, én azt mondom, hogy ő rossz anya. én azt hittem, ő azt mondja, én rossz gyerek vagyok. mindenesetre a lényeg az volt, hogy nem jó sehogyse. és jobb ha elköltözöm, mert egymás agyára megyünk és mindenféle szart kérünk számon egymástól folyton. azt mondta, majd kitalálunk valamit. majd.

mekkora képmutató vagyok egyébként. pofázok folyton a függetlenségről, meg hogy a függőség milyen gusztustalan. erre úgy rászoktam a cigire, mint a pinty. és hangulatokról pampogok, hogy akkor kell, meg ilyenek. áltatom magam. áltatom magam, csak azért, hogy ne kelljen lemondani róla. szokások. de miért kell mindig valami. te jó ég, mennyire kell mindig valami. pedig ha már nagyon kell valami, az úgy rögtön el van cseszve, L.-lel erről dumáltunk ma. vagyis szóba került, már nem tudom hogy. aki úgy fiúzik például, hogy kell egy pasi, annak jó szar lesz a kapcsolata. hagyni kell hogy megtaláljanak az ilyen dolgok, amikről azt hiszed hogy kell. azt hiszem.

a baj

valaki fütyörészik

de nem én vagyok az.

ó. milyen jó is ez a világ. minden történésből sztorit gyártunk, már mikor megtörténnek a dolgok, azon gondolkozunk, hogy majd hogyan fogjuk előadni úgy, hogy nagyonnagyonnagyonvicces legyen, és még az is nevessen aki nem szokott semmin nevetni. váltsuk meg a világot. gyertek drágáim, bizonyítsuk be, hogy mennyire menő, ha nem értenek meg. trappolj felém a westend előtt, vágd a földhöz az ótvaros boroskóládat, ugorj a nyakamba és sikoltozz, hogy mindenki lássa, hogy velem találkoztál, és milyen jó barátnők vagyunk.

nem tudom minek mindent túlzásba vinni. hova fajulhat ez még. a technika, vagy a filmek, vagy a zene. minden egyre műbb, egyre durvább, erre verjük magunkat, hogy nem vagyunk megértve, és egyre brutálisabban és egyre érthetetlenebbül magyarázzuk a bizonyítványt.

gyere greenpeace, váltsuk meg a világot.

ugyan már. inkább csináljunk egy hatásvadász filmet maszturbálásról és belső harcokról, kortárskodjunk kicsit. ne csináljunk bonyolult dolgokat, csak adjuk úgy elő, mintha az volna. művészek vagyunk .

isa por és homou vogmuc.

a lét elviselhetetlen

Gyors cseppekben hullik-
zuhannak rám az igazságok-
míg tökéletesen
meg
nem
ázok-
ez a gyerek lázig ázik-
és párásan lep el
a lét
elviselhetetlen sűrűsége
alattomosan fullaszt
mert lélegezni kell,
ha nincs levegő
akkor is.
inkább gyújtottam volna rá
egy szimpatikus cigarettára, hogy
annyi levegő se legyen
ne legyen semmi
fulladjak meg tisztességesen
én nem akarok
levegőért kapkodni
meg iszapban kecmeregni
hát minek nekem mindent
tudni
ha nem akarom
megérteni
nincs is hozzá életkedvem
mert a lényeg
amit akarok
és a tények
ami van
és ha meggebedek se tudok
mit csinálni a
huszonegyedik században.
Le kéne kaparni a
vakolatot
meg a bűnbánó mosolyt
a fejemről
meg kéne őszülni
hogy valami igazit csináljak
-cselekvés nélkül:
ahogy lesz...
történjen, aminek...
gyere sors
csináld te
annyira különbözöm magamtól, hogy
mindenki lehetnék én
és fel sem tűnne
senkinek,
hogy mindenki én vagyok
csak nagyon furán éreznénk
magamat
állandóan
bár most is nagyon furán
érzem magam
nem lenne tetszés
de lenne ösztön, és
mindig lehetne az elsővel, aki
szembe jön,
mert az is csak
én lennék
és természetesen választódnánk ki
általam
és akkor belénk markolna
a lét
elviselhetetlen keselyűsége
hogy ártatlan önzéssel
használjunk engem
és senki sem árulkodna
rólam
az anyámnak
mert elárulnám magamat
és én lennék az anyám
és nem büntetném meg magam úgyse;
nem lenne helyes
helytelen se
vu-vei szindrómában
fetrengenénk
és ha megunnám és
halni vágynék, mindenki
velem halna
halandó isten volnék
és ó
milyen rossz volna
mert minden kimondásra készült szóval
a nyelvemen olvadna
a lét
elviselhetetlen keserűsége
és kiköpném az
egészet (nem szívnám vissza)
egy embernek lenni
mégis egyszerűbb
még akkor is, ha
nem férek magamba
és utálnám azt, aki
ilyen volna, mint én
de ez:
igen nagyon
valószínűtlen.